Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 2. szám - Ujlaky István: Nagy Imre és Alexander Dubcek

48

Út Dunatáí • 2003 június

bár szuverén gondolkodóként újra és újra feszegette annak határait. Koncepciója egy „amerikai utas” agrárpolitika volt, amelyben a szocialista átszervezés csak egykét évtized múlva következhet be, messzemenően figyelembe véve a gazdasági racionalitás szempontjait és a parasztság gondolkodásmódját, érdekeit.

Nagy stílusa nehézkes, a kor szokása szerint tömegesen alkalmaz idézeteket Marxtól és Lenintől, 1953-ig Sztálintól is. A „citatológia” a mai olvasó számára szinte agyonnyomja Nagy szövegeit. Igaz, ez gyakorta önvédelmét szolgálta, hiszen a rendszer az eretneket nagyobb ellenségnek látta, minta pogány t: az eretnek szerepét nem lehetett nyíltan vállalni. 1947-ben Kossuth Duna-menti konföderációs terveire hivatkozva kezdeményezte egy Duna-völgyi agrártudományos intézet felállítását. Az 1950-es években fokozatosan túllépett a mezőgazdasági kutatás keretein, és egyre inkább átfogó marxista politikai gondolkodóvá - ma azt mondanánk, politológussá - vált. Bel- és külpolitikai kérdések sorában bizonyult a maga korában, a kommunista politikai gondolkodás keretei között úttörő elemzőnek. Sztálinizmus-kritikája, a Rákosi-Gerő vezetés hibáinak bíráló elemzése, a snagovi fogságban elvégzett 1956-elemzés sok ponton ma is helytálló. Nagy Imre tudományos és politika-elméleti életműve természetesen nem időtálló, hiszen megszűntek azok a politikai keretek, véget ért az a történelmi helyzet, amelyben születtek, és amelyre vonatkoztak.

9.

1935-ben a Moszkvában élő Nagy Imre felesége hazautazott néhány hétre Magyarországra, gyógykezelésre. Nagy azonban ehhez nem kért engedélyt sem a KMP-től, sem a KOMINTERN-től. Ezért Kun Béla feljelentette Nagy Imrét a szovjet hatóságoknál. Kizárták a pártból, és csak évek múlva vették vissza. Talán épp ez volt a szerencséje. Rövidesen Kun Bélát és egész környezetét elnyelte a koncepciós perek áradata. Nagy talán azért élhette túl a nagy pereket, mert szemben állt Kunnal. Ez az eset mutatja, nem csupán az emigráció fülledt intrikus légkörét és kiszolgáltatottságát a befogadó országtól (ez idáig minden emigráció közös sorsa, nem csak a kommunistáké) de azt is, mennyire aszimmetrikus volt a viszony az SZKP és a szövetséges szatellit kispártok között.

Mlynaí szerint Csehszlovákiában a prágai tavasz előtt és után egy megyei párttitkár kinevezéséhez is Moszkva beleegyezésére volt szükség. És ezt el is kell hinnünk a cseh expolitikusnak, hiszen tudjuk, hogy amikor pl. 1953 júniusában Moszkvába rendelték a magyar pártdelegációt, azt is előírták, milyen legyen az összetétele, ki legyen és ki ne legyen tagja; itt Rákosi olyan letolásban részesült, mint szigorú tanártól egy taknyos gyerek, azért a politikáért, amelyet egyébként