Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Kincses Katalin: A társadalom szélén
10 Út Dunatái • 2003 március szélyességi pótlék kérdése. A segítő foglalkozású diplomásoknak nemcsak anyagi, de szellemi igényeik kielégítésére sincs lehetőségük. Csak önerőből tudják tovább képezni magukat, mert tanulásukra a munkaadónak ritkán van anyagi fedezete. Jól tükrözte helyzetüket a számítógép-pályázat, amelyen a köztisztviselők és a pedagógusok vehettek részt. A szociális területen dolgozók egyik kategóriába sem tartoznak, így mint „kaszton kívüliek” ebből a lehetőségből is kimaradtak. Mindezek ellenére több, jól képzett, diplomás fiatalt ismertem meg ezen a területen, akik hozzáértéssel, lelkesen végezték munkájukat. Igaz, úgy 3-4 év elteltével anyagi okok és a továbbképzés lehetőségének hiánya miatt eltávoztak, és más foglakozást kerestek maguknak. Az egyetemisták és a pályakezdő fiatalok részvétele a szociális munkában nagy múltra tekint vissza külföldön és Magyarországon egyaránt. Hazánkban az ezerkilencszázhúszas években indult el a mozgalom, amelyet a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet irányított, és amelyben egyetemisták, főiskolások és pályakezdő értelmiségiek foglalkoztak a társadalom szélén élő, leginkább rászoruló emberek segítésével. Erről olvashatunk Kosztolányi Dezső egyik cikkében, melynek címe: Az analfabéták írni tanulnak. Az írástudatlanság mostanra már csökkent a háború előttihez képest, de még mindig létező jelenség. Az anyagi gondok mellett az életvitelbeli és kapcsolatteremtési nehézségekkel is meg kell küzdeniük a társadalom szélén élő embereknek. Mai korunkban érdemes lenne megfontolni a mozgalom újraindítását olyan formában, amely a fiataloknak és a rászorulóknak egyaránt hasznos lenne. Különösen azoknak a leendő értelmiségiek esetében lenne érdekes az elesett rétegek megismerése, akik későbbi munkájuk révén hatással lesznek ezekre az emberekre. Gondolok itt a leendő orvosokra, jogászokra, politikusokra, akik döntéshozó pozíciójukban az emberek életére nagy hatással lehetnek. A felsorolt elit értelmiségi szakmák ma még távol tartják magukat a szociális kérdésektől, de egyre szükségesebbnek látszik a távolságtartás megszüntetése. A reménytelenségnek sok köre van, amelyek egymásba kapcsolódnak: szegénység, súlyos betegség, tudatlanság, tehetetlenség, elszigeteltség, magány. Ezek a legnehezebb körök, amelyekből ki kell törni ahhoz, hogy elinduljon valaki a változtatások, a remény útján. A cél kitörni a reménytelenségből, átlépni a tehetetlenségből a cselekvés, a változtatások útjára. Ezt elérni kevés, társadalom szélén élő embernek sikerül, de ha néhány esetben mégis, akkor már történt valami, ami csökkentette a reménytelenséget, átjárhatóvá tette annak oly szorosan záródó köreit.
