Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Szepes Erika: A nemzés démona
76 Úr Dunatát • 2002 március 5. A fölösleges nemes penész Ami jó a Camembert sajtban, nem biztos, hogy jó a műfordításban. Műfordítóink egy része, amint klasszikus szövegről van szó, égre emelt tekintettel, méltóságos pátosszal keresi a nem létező piedesztálon a fordítandó szerzőt - aki nincs ott, hiszen életében a földön járt, kortársai között, és műveivel hozzájuk szólt. Ez a hamis áhítat, a minden régi feltétlen tisztelete sok vénen született gyermeket hozott a világra. A „nyelv szellemének megőrzéséért” megtartott inverziók kerékbe törik a magyar nyelvet, olvashatatlanná teszik az eredetiben folyékony szöveget. A jelzőknek akár egy kicsit is magasztosabbra emelése fölesleges szentséggel vonja be a művet. Nem is kell sorolnom: mindnyájan szembesültünk már ilyen „olvashatatlan klasszikussal”. Van úgy, hogy a jó megoldás kívülről, nem a klasszika-filológia bevált módszereivel dolgozó fordítótól érkezik. Nagy port vert fel a megszámlálhatatlan Horatius-fordítás után a 80-as évek elején egy magyar nyelvész, Szepesy Gyula kötete, amely Horatius legszebb carmenjeinek fordításait tartalmazta. Megoldásai gyakran meglepően jók, egyenértékűek, olykor jobbak, mint klasszikus fordítóink munkái, mert átérezte, hogy a magyar nyelven újjáéledő versnek ugyanazt a hatást kell keltenie a magyar befogadóban, mint amit Horatius tett kortársaira, barátaira. Ahol emelkedett, ott a fentebb stílbe kell emelkednie a magyar szövegnek is; ahol hétköznapi, ott legyen csevegő a magyar is. Ennek érdekében gyakran megbontja a magyar gondolkodás számára túl összevont, elliptikus szerkezetű képeket: „a nemes pálma ragadja fel / őket földeken-úr isteneik közé” (Bede Anna); „Díjuk a pálmaág / és már istenekig szárnyal a hírnevük.” (Szepesy).Olykor Horatius egész mítoszt sűrít egyetlen szakaszba, s ha a magyar fordító a történet cselekményét és kronológiáját a latin igeidők egyeztetésének visszaadásával kívánja felállítani, ilyesféle, az értelmezhetőség határán álló megoldások jönnek létre (a Mercurius-óda 3. szakasza): Rádkiált hajdan, s fenyeget, ha elcsent marhanyáját visszaterelni késnél, gyermek, ám puzdrája üres, s kacag már rajtad Apolló. (Kálnoky László) Szepesy a latintól „elrugaszkodva” dramatizálja, megeleveníti a jelenetet, megrajzolja a szereplő személyeket: „Add elő tüstént a gulyám, te fickó!” - mindta vésztjóslón, de mikor nyilát is
