Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Szigeti Lajos Sándor: Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság (II.) - két Baka-vers üzenete
46 Út Dunatát • 2002 március Szigeti Lajos Sándor AZ UTOLSÓ TÁNC: A LEGMÉLYEBB VIGASZTALANSÁG (II.)* Két Baka-vers üzenete Az ember sorsa: az, hogy nincs múlt, nincs jövő kárhozat nélkül, le kell mondanunk minden kapaszkodóról, esélyről az üdvözülésre - ez fogalmazódik meg egy másik hasonló versben, a Mefisztó-keringóben is, amely a Baka-életműben nem csak a Halálbolerónak, de a Trauermarsdmzk is párverse, társverse. A Döbling című kötet Mefisztó-keringó' című ciklusának nyitóverse az utóbbi, a cikluscímadó mű pedig a záróvers. A két mű motivikus szempontból is szoros kapcsolatban áll egymással, előbbit a trombita „tratatatam”-ja tagolja különböző egységekre, utóbbit pedig a Sátán hegedűje motívum ismétlődése. Mint Nagy Gábor írja: „Előbbiben a gyászmenet válik dionüszoszi forgataggá, utóbbiban a bál kap szorongatóan sejtelmes hangulatot a hegedűs Sátán közbelépésével. S a Mefisztó-keringó harmadik szakaszában a bálra szinte rázúdul a Trauermarsch halál-látomása, de itt nem égi, hanem föld alatti szférából lép ki a halál.” (Nagy, 93.) A Gustav Mahler emlékének ajánlott Trauermarsch egyszerre gyászmenetvers, haláltáncvers, Monarchia-sirató és modern apokaliptika: „Tratatatam, tratatatam, tratatatam... / Közeledik a gyászmenet, / a réztücsökciripelésben / nyikorognak gyászkerekek, / s mint körfűrész, forog a hold, / csillagon - görcsön - felsikolt, / hasad a deszka-éj, az ében, / szekercecsattogás - ki épít / ravatalt vagy vesztőhelyet? / Trombita-csiganyálas rétek, / közeledik a gyászmenet, / gyászkancáján üget az élen / a tábornok, a hölgyek arcán / gyászfátyol-napfogyatkozás, / huszárok mentéjén a sújtás / szögesdrót, zúzmaralepett, / trombita harsan - réztücsök, / gyászarkangyal suhog az éjben, / lebeg a gyászolók fölött, / óceánjáró-nyelv ütődik / fogsora jéghegyeibe, / állnak cselédlány-dunyha boglyák / trombita-csiganyálezüstben, / rulettgolyó-hold fut az égen, / csillagzsetonok halmait / söpri maga elé az Isten, / és réztücsökciripelésben / - bakján a Sarkcsillag a lámpa - / úszik a gyász-Göncölszekér. / A tavak ablakát betörve, / mint szétdurrant pezsgőspalack, vízmélyig gomolyog az éj.” Tulajdonképpen hasonlóan démonikus képpel és metaforikával találkozunk a Mefisztókeringóhen is, amelyben fokozatosan úszik egymásba a bál és az emberi (sátáni) alakot öltő temető apokaliptikus képe: A tanulmány I. részét 2001/4. számunkban közöltük.
