Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Müllner András: Mészöly és a hipertext
44 Úr Dunatát • 2002 március egyes kötetei potenciálisan mindent magukban foglalnak. Mészöly attól tart, hogy a gép emlékezete totálissá válik, és helyettesíteni kezdi az ember emlékezetét. A „emlékezet lassú »kiszerelése«” összetétel árulkodik arról, hogy Mészöly a platóni dilemmát éli újra: a hipertext (Platónnál: az írás) nem az emlékezés, hanem a felejtés művészetévé válik. Ez a félelem a teoretikusokban is él: Kappanyos András szerint, aki a változatosság kedvéért Joyce Ulyssest kapcsán mondja el aggályait, egy erősen intertextuális mű a hipertextuális közlésben elveszti eredeti közegellenállását, és mivel az olvasó mindent kézhez kap, lerombolódik a hatástörténeti tudat, a médiumváltás giccshez vezet, és a nehéz szöveg visszaminősül barthes-i értelemben vett művé. Ez a „fortélyos félelem” azonban mindig már „igazgatta” az embert, hiszen a dicsőítő szólam, amely egy-egy aktuális apparátus munkába állását követte, mindig párosult egy apokaliptikus szólammal, amely lényegét tekintve nem különbözik az előzőtől: jelfelfogását alapvetően az motiváltság lehetőségében való hit struktúrálja, és onnantól mindegy, hogy félelemről, avagy utópikus reménykedésről van szó. Jegyzetek 1. Mészöly Miklós - Szigeti László: Párbeszédkísérlet. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1999. 109-111. 2. Mészöly egyébként mindig opponálta magát, ilyen értelemben ő volt az első irodalomtörténész, aki történetet írt Mészöllyel a főszerepben. Szükségtelen emlegetni állandó vesszőparipáját, az anekdota szapulását. Látható, hogy Mészöly a legnagyobb anekdotikus; abban az értelemben legalábbis, hogy opponálja magát, ezzel pedig beírja magát egy történetbe: előttem még úgy tettek, én már így teszek. 3. Eszembe jut Nádas Péter visszaemlékezése. A Mészöly-kézirat, amit egyszer látott, nem állt másból, csak húzásból. 4. Mészöly Miklós: Érintések. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1980. 158.
