Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében
elkövetett „árulásáért”.2 A két kritikus megállapításait összegezve azt mondhatjuk, hogy a regényíró mintegy utólagos morális gesztusként úgy vezekel a maga és kisebbségi közössége vélt és valós „vétkeiért”, hogy egyben megbocsát a haza velük szemben elkövetett árulásáért is. Hisz az itthonmaradottak, a hazájukból elűzöttek egyaránt bárányok, akárcsak az író, akinek ez a regénye személyes vezeklése a maga elszakadásáért és egyben írói jutalma a visszatalálásért, mert minden igaz bűnbánat magában hordja a megtisztuló lelkiismeret felemelő, katartikus élményét. A regényben visszafogottan jelen lévő, ám a mű üzenete tekintetében mégis meghatározó jelentőséggel bíró keresztény szimbolika és humanista értékrend szellemében a kiengesztelődés a regény legfontosabb alapgondolata, kiengesztelődés származással, múlttal, sorssal. Ahogy ezt a mű mottójaként szerepeltetett Boethiustól idézett szállóige is sugallja: „...minden sors: jó sors”. Időrendben a következő, bemutatásra kiválasztott magyarul írt sváb tematikájú regényünk Elmer István alkotása, az 1987-re keltezett, ám 1991-ben megjelent Parasztbarokk. A Kalász Mártonnál közel két évtizeddel fiatalabb, az 1945-ös történelmi vízválasztó után hét évvel született szerző ebben a regényében - Kalászhoz hasonlóan - gyökereihez tér vissza. A Bischof család történetére épülő Elmerregény hosszanti metszetében nagyobb időtávot fog át, mint a Téli bárány, ám keresztmetszetében szűkebb kor- ill. társadalomképet rajzol. A szerző nem is törekszik a falusi társadalom árnyalt és részletes bemutatására, a regény kompozíciójában másra helyezi a hangsúlyt: a nemzetiségi sors és lét kihívásait az emberi létezés egyetemesebb, filozófiai és kultúrtörténeti összefüggéseibe ágyazva tárja elénk. E regény legszembetűnőbb egyedi sajátossága tehát az filozofikus elbeszélői alapállás, mely a kisebbségi és az egyéni sorsnak a társadalmi környezet és kor által is determinált helyzeteit igyekszik összekapcsolni a kortörténelem felett álló és időtől független, az általános emberi létezésre vonatkoztatható konklúziók és igazságok keresésével. Egy további eltérés a „szereposztásban” fedezhető fel. Míg a Kalász-regényben nincs központi hős vagy kiemelhető főszereplő, hisz Kalász két, illetve három család, a Probstok, Messek és Meinradok krónikáját adja az 1933 és 1958 közötti pontosan körülhatárolható időszakban - mondhatni egymásnak mellérendelt módon, addig Elmer István egy család, a Bácsaljára két és fél évszázada betelepített Bischofok gyakorlatilag a szerző jelenkorába érő történetének legfontosabb mozzanatait villantja fel a regény főhősének, a városlakó értelmiségivé lett, ám ősei világát újra felfedező Bischof Aladárnak mozaikszerűen egymás mellé helyezett féléber-félálombeli tudattöredékeiben. A 35 éves, a filozófus-szépíró Elmer alteregóját képviselő Bischof Aladár apja urnába helyezett hamvainak újratemetése céljából bátyja, Ákos és apjuk Kanadá-6
