Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében
lag értelmetlenül. A látszat mögött világos azonban a valóság. Báta mint a Hunyadiak kedvelt apátsága, amelynek kincseihez jelentős adományokkal járult hozzá mind Hunyadi János, mind fia, Mátyás király, akárcsak a többi templomos hely, legnagyobb vásárját búcsúja napján tartotta, s így alighanem a hős Hunyadiak nevétől volt hangos az a vásár. A török, amely állítólag gyermekeit is Hunyadi nevével ijesztgette, aligha tűrte a nagy hadvezető kultuszát befolyása területén, s ezért véres példát mutatott. Más a helyzet Étével. Neve ugyan a legrégebbi eredetre utal, arról mégsincs adatunk, hogy a virágzó mezőváros, amelyet fénykorában a Sárköz fővárosának mondottak Báta befolyásvesztése után, bármely apátsághoz tartozott volna. Öszszeírják ugyan a török időben, de előtte sem a pécsváradi, sem a szekszárdi apát nem sorolja birtokai körébe. Ez azt jelenti, hogy új képződmény mezővárosként: a kedvező körülményeket kihasználva, az egyházi nemesség jogaival élve, de annak kötelezettségeiből kiszakadva próbál boldogulni. Ez egy darabig megy is, hiszen a leggazdagabb helységnek mondják, amikor azonban egyre-másra a kóborló népek, rablócsapatok háborgatják, Ete magára marad: többször megsarcolják, végül fölégetik és elpusztul. Vajon a többi, kisebb helységgel miért nem történik meg ugyanez? Föltevésünk szerint azért nem, mert a korszak helyi viszonyaival, az egyházi nemesek utódainak összefogásával tisztában voltak az idelátogató sarcolók, számíthattak az összefogás túlerejére. Ete ebből vonta ki magát, s talán ezért is hagyták elpusztulni, mert megsértette a közös szabadság nyűgös, de összetartó szabályait. A hódoltság idején békésen tűrő Sárköz - talán éppen az összefogás eredményeként - viszonylag csekély vérveszteséggel vészeli át a nehéz időket: népe gyakorlott reflexszel húzódik a Duna-ártérbe, vagy a rokoni kapcsolatokkal hátországként számon tartott erdős falvakba. A közös szabadság eszméje és gyakorlata - bizonyosan meglévő, fegyelmezett jelzőrendszerrel - eredményesen rejtőzik el a hadak járása elől - egészen az 1686-os évig. A kitűnő hírszerzőkkel és kalauzokkal dolgozó török legvadabb csapatai is elkerülték a mocsaras, ellenállásra kész Sárközt. A keresztény Európa pogányként viselkedő hadai azonban tájékozatlanok és barbárok voltak, ráadásul hivatalosan ellenséges területnek tekintették a visszafoglalt országrészt. Ezt bizonyosan megszenvedték a sárköziek, szabadságjogaik durva megsértését naponta tapasztalhatták. Nem véletlen, hogy a visszafoglalás után a megye legnagyobb lélekszámú helysége, Decs a környező községekkel együtt jóval magasabb adót is hajlandó fizetni, ha az idegen katonaság távol maradt tőle. Az sem véletlen azonban, hogy amikor II. Rákóczi Ferenc kuruc szabadságharca zászlót bont, a Sárköz egy emberként csatlakozik a mozgalom 3
