Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

78

Út Dunatát • 2002 december

Az archaikus és a folklórréteg meghatározóan alakítja át, egyedid, s teszi különleges poétikai státusúvá az Illyés hegemón versíró módszereként felfogott tárgyiasságot is. A folklór vagy a népélet eszközeit centrumba állító, s az ábrázolás oldaláról valóban tárgyias verseiben ő, akit „legtárgyiasabb költőnknek mondanak”, ezen az örökségen át voltaképpen a folklór legarchaikusabb mélységeihez ér: „Kisimogatja a tárgyakból a lelkűket, elmondatja történetüket, párbeszédeket folytat a munka eszközeivel, megörökíti a hajdani, kétkezi ember éthoszát és esztétikáját - összegzi Féja Géza, azt a hangsúlyos mondatot is odaírva még: - Azt hiszem: ez is folklór a javából.”19 A racionális-tárgyias Illyés verseinek ez a láthatóbb vagy mélyebb folklorisztikus-archaikus hagyaték különös, egyedi spektrumú fényeket ad, s ezzel jelentősen járul hozzá, hogy a költő a maga gyakran szikárabban tárgyias, vagy kiszámítottabban intellektuális műveiben is - ahogyan Gaál Gábor írja - „valami mindent felemelő, tündéresítő realizmus csillogásában”, avagy - Németh László szerint - „tündéri hangnemben”20 beszél.

A nép művészetét az életmóddal, szokásokkal, együtt szerves egységben látó Illyés nemcsak e kultúrforma belső szerkezetét ismeri kitűnően, hanem külső, a társadalomban elfoglalt műveltségbeli helyét és e helyzet változásait is. A népművészetnek a nemzeti művelődésben betöltött helyéről és a teljesebb társadalom kulturális szféráiban folyó negatív átértékelődéséről írott (illetve ezt a kérdést is érintő) tanulmányai (Hírünk a világban, 1944.; Felületi tünetek 1971.) ma is aktuális problémaköröket vetnek föl. Gondolattöredékei fel-felcsillannak később Nagy László, Csoóri Sándor, Ratkó József írásaiban is. Illyés, akinek még a népi viselet erőszakos megváltoztatásából adódó népegészségügyi romlás sem kerüli el a figyelmét, aki - Hunyady Sándor szavait idézve - „a családtag tüzes szeretetével írt a parasztról”21 különösen érzékeny a romboló esztétikai és morális változásokra. A harmonikus lét ideáját a népélet vonatkozásában is folyton a ráció mérlegére helyező író a népművészet kifosztásában és megalázásában az ezt a kultúrát teremtő nép kifosztását és megalázását látja. Ezért lázadt fel igen korán az álnépiesség és a mohó kihasználás minden értékhabzsoló, giccseket halmozó tendenciája ellen. Kritikája egyszerre kétirányú: egyidejűén fogalmazza meg az arisztokratadzsentri eredetű, „hagyományos” magyar uralkodó osztállyal és a felszínes műveltségű polgári rétegekkel szemben. „Ne feledjük, hogy a nyalka csikóst, a tüzes cigánylányt és az örökös pusztai hejretyutyutyút, amelyet ma úgy nyögünk, tulajdonképpen a magyar uralkodó osztály teremtette meg magának.”22 A másik oldalról ugyanilyen „kritikával szemléli műveltség és polgárosultság kapcsolatában” a látókör szűkösségét s a néptől izolálódó felszínességet is. „A jelen polgárosultság-