Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Müllner András: Mészöly és a hipertext
Müllner András • Mészöly és a hipertext 37 hosszú angol íj kevésbé hatékony, mint a rövid török. Miért kevésbé hatékony a hosszú angol íj, mint a rövid török? Mert mások a fizikai tulajdonságai. Bush tehát egy íj-nyomvonalat készít a memex segítségével; ráadásul eszköz és téma finoman rímelnek is egymásra, amennyiben az emlékezet és az íj is nyúlnak és feszülnek használat közben - csak a memex inkább török, míg az emlékezet inkább angol. Nos, Bush mégsem használta a memexet, ugyanis az akkor még csak az ő fantáziájában létezett. Ma azonban már létezik, és hipertextnek hívják (és mindennek, ami azon alapul: Internet, CD-ROM, különböző software-ek stb.). Az Internet alapja a hipertext. A „hipertext” elnevezés Theodore Nelsontól származik, aki a következőképpen definiálta a hipertextet: nem-szekvenciális írás és olvasás. Azóta, a hatvanas évek óta a hipertext óriási fejlődésen ment keresztül, és a kilencvenes években ez a fejlődés az Internetben tetőzött. A hipertextre és a világhálóra tudományágak szakosodtak, és megszületett az az „ágazat” is, mely bevezette a hipertext diszkurzusát az irodalomtudományba (avagy fordítva). A lényeg az, hogy a könyv régóta megjósolt halálának okát most egyes, az apokaliptikus hangnemet kedvelő szerzők a hipertextnek tulajdonítják, paranoid avagy affirmativ módon - ez az apokalipszis vízionálása szempontjából tulajdonképpen mindegy is. A könyv gyilkosa tehát a hipertext; Mallarmé, Benjamin, Derrida és a többiek most már „megnyugodhatnak”. A hipertext, így a mai elméletírók, megtestesíti, és ez a szó fontos, megtestesíti a filozófusok álmát: Foucault hálóját, Deleuze és Guattari rizómáját, Barthes írható szövegét, Derrida térelosztását, és így tovább. Figyeljünk jól, miről van szó: George P. Landow szerint a technikai tudományok létrehozták azt, amiről a filozófusok és az irodalmárok eddig álmodoztak: a könyv alternatíváját, a lineáris írás kritikáját, a hierarchia eltörlését, a szerző halálát és az olvasó emancipálását. Ez pedig nem más, mint konvergencia: a technikai tudományok és a filozófia soha nem látott konvergenciája. Landow egyszerre két műveletet hajt végre; két, egymással szöges ellentétben álló, egymást teljesen kizáró érvelést hangoztat. Az egyik a hipertext radikális újdonsága, előd-nélkülisége - ebből következik a könyvvel való reflektálatlan szembeállítás. A másik pedig a hipertextuális struktúra feltalálása bizonyos könyvekben - ebből következik egyes könyvek specifikus jellegének állítása, legalábbis struktúrájuk hipertextualitásának szempontjából. Az első érvelés fejlődést és történelmet ír az oppozícionális struktúra segítségével (könyv kontra hipertext), a második pedig azzal, hogy bizonyos könyvekre tartja csak jellemzőnek a hipertextuális struktúra jelenlétét, megalapítja az ún. kvázi-hipertextuális könyvek kánonját. Közöttük (egyenlők között az elsőként) ott a Biblia, amelynek mágikus ablakai,
