Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Móser Zoltán: Illyés Gyula Kodályról és Bartókról
Móser Zoltán • Illyés gyula Kodályról és Bartókról 61 Móser Zoltán ILLYÉS GYULA KODÁLYRÓL ÉS BARTÓKRÓL Egy hete vásároltam a számítógépemhez e-mailt. Ez azt jelenti, hogy mint egy gyermek, csodálkozva nézem, és elámulok, hogy mi mindent tud, és mennyi mindent csinál helyettem. Például ha egy címnek az első felét beírom, az magától beírja a másik felét. Jókor jött ez a játékosan komoly hasonlat, amikor Illyés Gyula prózai művei, naplójegyzetei, vallomásai átnézése után, Bartókról és Kodályról szóló bőséges - szöveggyűjteményre való - anyag állt össze. A csoportosításnál segített az elején említett példa. Mert a legtöbbször nem Kodály és Bartók műveiről szól, arról nagyon ritkán (összesen egy Kodály művet és egy Bartók gyűjtötte népdalt említ), hanem amikor leírja Kodály nevét, a legtöbb esetben oda teszi: és Bartók, vagy fordítva: Bartók és Kodály. De azt hiszem a legtöbben így vagyunk ezzel, még akkor is, ha sokkal több a különbség közöttük, mint az azonosság. Az átnézett írásokat csoportosítva először azon szövegekből idézek, amikor egyszer szól e két ikercsillagról. „Bartók Béla - hasonlóan nagy ikertáráshoz, Kodály Zoltánhoz - már rég nem csupán a zeneértőké - írja a Bartók és a költők címmel egy antológia előszavában. Az egész nemzeté; nem véve ki a botfülűeket sem. Mindkettejüknek kezdettől fogva több a híve, mint az értője; hogy így mondjuk, több a védője, mint az élvezője. Tisztelettel néztek rájuk azok is, akik csak a szívósságukat, a küzdelmüket követték.”1 Kodály halálhírére jól emlékszem, és arra az Illyés nekrológra is, amit 1967. március 6-án írt. Ebben egy New York körüli temetőről szól, ahol amerikai szokás szerint nincs sírdomb, csak két-két araszos márványtáblák vannak lecementelve. E szépen ápolt temetőben kereste meg Bartók sírját Kodály halála előtt épp egy évvel. Illyés tudott arról, hogy Kodályék akkor Kanadában voltak, onnan pedig New Yorkba is szándékoztak átmenni. „Úgy álltam ott, s talán azért is oly sokáig - írja, mintha azt vártam volna, hogy e fűben heverő márványlap másik oldalán Kodály Zoltán jelenjék meg. Mintha ide kaptam volna találkozót. Ritkán éreztem oly elevenen, mint ott tízezer kilométerekre Magyarországtól, hogy az ő korszakuk alatt élek. Az ő szellemi fejedelemségük védelmében, dicsőségében.”2
