Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Tüskés Tibor: Az újraolvasott Puszták népe

34

Úr Dunatát • 2002 december

puszta lakóinak a sorsával teljes mértékben azonosul, ugyanakkor azt is megérezteti, hogy nézőpontja már a közülük kiszakadt és kiemelkedett íróé.

Amit Babits Illyés „írástudásának” mond, az a nyelvhasználat nagyszerű példája és eredménye. A nyelvi gazdagság leglátványosabb és kvantitatív eszközökkel mérhető rétege a szókincs. Ami persze az író oldaláról gazdagság és érték, az az olvasó számára feladat: ismeri-e, érti-e a mű nyelvében előforduló szavak jelentését? A Puszták népe szókincsének csupán egyetlen fogalomkörét, a könyv eseményeinek színterét vegyük számba. Milyen a puszta képe ? Mi a különbség az alföldi és a dunántúli puszta között? Mi az uradalom ? Milyen épületek állnak a pusztán ? Mi a kastély, a tisztilak, a templom, az iskola, a magtár, az istálló (külön a tehén-, ökör-, igásló-, parádésló-istálló), ól, hizlalda, szérű, fészer, csűr, cselédház, műhely (bognár- és kovácsműhely), tejüzem? Milyen a puszta társadalmi rétegeződése? Ki a paraszt, a zsellér, a cseléd, a summás? Ki az uraság, a gróf, a bérlő, a gazdatiszt, segédtiszt, intéző, ispán, számadó, gazda (béres-, puszta-, csirásgazda), kulcsár, magtáros, kocsis, csirás, pásztor, kondás, béres (kisbéres, gyalogbéres, szekeresbéres, előbéres), gulyás, csikós, juhász, kanász, csordás, csősz? Ugyanígy vizsgálhatnánk a szókincs szempontjából: Mit esznek az emberek a pusztán? Milyen a napi munkafolyamat? Milyen a cseléd díjazása? Mi a konvenció? Illyés nem purista. Szókincsében a népnyelvi, nyelvjárási anyag éppúgy megtalálható, mint az idegen eredetű szó (pl. angélus, disszertáció, permanens). Éppúgy él archaizmusokkal (mível, természetök, megváltaniok, kérniök), mint az élőbeszéd fordulataival („Mindez persze...” „Nálunk bezzeg...”, „Azt még tán hagyján...”).

Az előadás ritmusát, dinamizmusát a mondatépítkezéssel teremti meg. Szívesen él terjedelmes, de jól követhető körmondatokkal, melyeket közbevetésekkel szakit meg, illetve a hosszú mondatokat rövid kérdések, néhány szavas mondatok követnek (pl. „Hogyan?”, „Mi történt velük?”).

A Puszták népét költő írta. A mű nyelvét olyan poétikai alakzatok és metaforák szövik át, amelyek az író lírai műveit is jellemzik. Illyés a stílushatás eszközei közül kedveli a túlzást. „Párizsban könnyebben kiismeri magát az utazó, mint Cecén.” „Imát nehezen, de káromkodást az egyház valamennyi szentjére kapásból minden pusztai kivág.” Sűrűn él a gondolati ellentéttel. „Nyolcéves koromban franciául társalogtam, az ököristálló mögött.” „A bognár farag, a kőműves vakol, a vincellér hordókat mos. Mit csinál az uraság?” Fölsorolásai (a többnyire három tagból álló azonos mondatrészek) a gondolatot viszik előrébb, és sosem öncélúak. „Erkölcsben, szokásban, világfelfogásban, de még járásban és karjának mozgatásában is ez a népréteg minden másiktól élesen különbözik.”