Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Domokos Mátyás: A költő prózája nem költői próza - a prózaíró Illyés Gyula
22 Út Dunatát • 2002 december azonban a versek és a regény írójának a személyére és magatartására nyitottak tüzet. „A türelem és kivárás prófétáját” ostorozták, aki „egyhelyben topogva fordít hátat a mozgalomnak”, amelyet „valami néprajzi szemlélettel kezel”, egyébként „nagy művészettel megírt könyvében”, jóllehet az hemzseg „a papírfiguráktól” - Hiába, a magánszorgalmú politikai acsargás logikája nem az arisztotelészi logika fonalán halad... Egyfelől „megalkuvó”, mert a „kialkudni”, s nem a „kiharcolni” stratégiáját követi, másfelől nem változik, eszméihez változatlanul ragaszkodik, amit az is jelez, hogy „nem lehet megtalálni a cezúrát 1944 és 1945 között munkásságában, vagy akár árnyalati fejlődést 1945 és 1948 között.” „Kettős kötöttsége” miatt „kiábrándultságot mutat az eszme iránt, amelyre életét tette, és „a reménytelenség prófétájaként ápolja a vesztett ügyet”, mint Hoseás próféta. E sajátos logika értelmében Illyés Gyula versei árasztanak reménytelenséget és kiábrándulást, nem pedig az eszmét, a filozófusok ígéretét és utópiáját valóra váltó véres történelmi gyakorlat. - „Mit ittam én egyre mohóbban, - írta Illyés 1935-ben, Avar című nagy versében - Micsoda észvesztő, tömény / Mámort... Mily képek, mily kápráztató / Világok Gyúladtak agyamban: / Részegült ajakkal szavaltam: / Az ember jobbra váltható.” S tíz esztendővel később, amikor még dörögtek a fegyverek az ország területén: „Nem így vártam az oly régen várt fordulatot.” Illyés megmaradt a nagy és erőszakos-véres történelmi változások közepette is a „néma kín” kimondójának, és a magyar élet akkori fordulatai a „bátrabb igazságok” költője számára aligha tették lehetővé, hogy a kín némaságát felváltsa művében „a győzelem dala”, ahogyan ezt elvárták volna tőle. - S már megszólal, egy ideológiai koncepciós per további bűnlajstromaként, hogy a Parasztpárt 1945-ös választási szlogenjét is változatlanul vallja a költő: „A nemzeti érzés nem reakció.” A család és Illyés közeli munkatársai tudták, hogy az a bizonyos „félretett irattartó”, amire a Hunok utószava célzott, nem költői metafora, hanem része a hagyatéknak. Ebből az irattartóból került elő 2002-ben több töredék is; azok, amelyekről a Válasz 1949. évi utolsó számában közre adott Abbahagyott versek elé írt bevezetőjében is említést tett Illyés Gyula. „Sok verstől azért álltam el, sőt sokat el sem kezdtem azért, mert megjelenésük reménytelen volt. Ez a keserű belátás akasztotta meg a Hunok Parisban folytatását tervezgető írótollat is.” Valami azért elkészült belőle, s ezek a töredékfejezetek a megformálás, az írói próza tekintetében mind-mind remeklések; a hang, ami Borges szerint az írás leglényegesebb esztétikai megkülönböztető jegye és értéke, a stílus, a szemlélet eredetisége, ugyanakkor magától értetődősége folytán, amellyel felkelthetik az olvasójukban az önkéntelen bámulatot, hogy nem is lehetne ezt másképpen kifejezni, valóban a ma
