Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: A nemzet költője - Illyés Gyula születésének századik évfordulóján
14 Úí PUNATÁI • 2002 DECEMBER hogy milyen csalódást okozott számára az a tiltás, amely védekezésének nyilvánosságra hozatalát megakadályozta. Lényegében ez a tiltás rontotta meg Aczél Györggyel fenntartott korábbi szívélyes kapcsolatát, amely aztán nem is állott helyre a későbbiek során. Egy ideig még abban reménykedett, hogy legalább már kinyomtatott könyve: a Szellem és erőszak (és benne a Válasz Herdernek és Adynak) az olvasó kezébe kerül. Erre sem került sor, csupán Kardos György, a Magvető igazgatója adott át neki május 19-én összesen öt példányt a raktárban fogott harmincezerből. Május 12-i naplójába kiábrándultán jegyezte fel: „itt van kinyomtatva pályám tán legközéletibb - legfontosabb - könyve, s nem jelenhet meg. Itt egy heti kemény munkám, a válasz a Luceafarul-nak, ami megint csak közügy (s nem az én személyes védelmem), s az sem jelenhet meg.” A Szellem és erőszak azután Molnár József müncheni nyomdájából került el néhány száz olvasóhoz, az eredetivel teljesen megegyező reprint-kiadásban. Maga a kis kötet csupán a rendszerváltozást közvetlen megelőző időben: 1988 nyarán szabadult ki kényszerfogságából, a Fegyelmezetten című válaszcikk pedig csak a Magyar Nemzet 1988. augusztus 6-i számában (majd a Naplójegyzetek 1977-1978-as kötetében) kerülhetett az olvasók kezébe. Túl későn: Illyés Gyula ekkor már öt esztendeje a Farkasréti temetőben pihent. 3. A költő, a magyar történelem hagyományai szerint, sohasem pusztán művész, sohasem pusztán gondolkodó és alkotó ember, aki a nyelv kifejező ereje és mitikus képessége által hitelesen beszél az egyén és a közösség tapasztalatairól és rejtett érzéseiről, hanem többnyire egy társadalmi szerep betöltője is, és ennek a szerepnek mindig erkölcsi jelentősége van. Ez az önkéntes és persze a változó idők kihívásának megfelelő közösségi szerep szabja meg a költői személyiségnek a nemzeti életben és történelemben elfoglalt helyét. Illyés Gyula talán a legnagyobb közösségi szerepet vállalta: azt, hogy a magyarság lelkiismerete és a nemzeti folytonosság védelmezője legyen. Igen nehéz korszakban, midőn mind a közösségi lelkiismeret, mind a nemzeti folytonosság érvényesítése elé szinte áttörhetetlen akadályok tornyosultak. Ebben a véres tragédiákkal terhes korban közel félévszázadon keresztül töltötte be ezt a közösségi szerepet olyan tekintéllyel, hogy az ő jóváhagyása nélkül aligha lehetett országos dolgokban olyan véleményt formálni, amelyet az értelmiség nagy része elfogadott. Előtte Ady, majd Babits, utána pedig, legalábbis az ő szellemi súlyával és
