Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - Bakonyi Veronika: A tárgyiasság (mű)formáinak körüljárhatósága
44 Út Dunatát • 2002 szeptember jedtségen. Minden pillanat tartalmazza egész múltunkat és őseink múltját, és ezáltal a jelen egyik pillanata sem térhet vissza, mert mindegyik pillanat a múlt és a jelen hozzáadásából épül fel. Ám így képes a lehetségeseket is számba venni. Minél fejlettebb az emberi tudat, minél nagyobb számú kombinációt tud elképzelni, annál nagyobb a választási lehetősége (a Vakok a hídon versszituációjának több irányban olvashatósága). Az értelmet is az élőlények teremtő fejlődése hozta létre a létért folyó harcban, eleinte a test fenntartásának céljából. Később, az értelem nagymértékű fejlődésével erőfelesleg keletkezett és a gondolkodás önkörén keresztül is hatni kívánt. így vált Bergson szerint a gondolkodás öncéllá, elméletivé, a lelki jelenségek felé is elindulva. A mechanikai világnézet azonban abba a csapdába esett, hogy az élet fejlődésének egy kései „melléktermékével”, az ésszel próbálta megfejteni az életet. A hangsúly Bergsonnál sohasem tolódik el az anyag dimenziójától és valóságától, hiszen a felszabadult erőközpontok léte összefüggésben áll a test percepcióival. Azonban a szellemi valóság megismerése végett a filozófiának az értelem mellé segédeszközül az intuíciót és a költészeti ihletet is fel kell használnia. Egyrészt azért, mert a nagy filozófus, akár a nagy költő is „egy egész külön világ s külön egy egész világ”, a szubjektumok folytonossága csak az ittlétben mutatkozik meg. Másrészt az Isten szeretetét a teremtés lendületében lehet érzékelni, amely egységbe fogja a teremtményeket. Ezt az erőt Bergson szerint az emberi is ismeri az alkotás indulatában és ebben is láthatjuk az életlendület tiszta megnyilvánulását (a ciklus két műfaját ez tartja egymás mellett mozgásban). A művész egész lényének egyetlen emóciója létrehozza a műremeket.16 Mind a korai költészet nagyvárosi tájképei, mind a későbbi műfaji változatok, legszintetikusabban az 1925-ös Psychoanalysis Christiana (Azistenekhalnak, az Emberéi) paratextusokat is bevonó szövegegysége állítja fel a lírai elbeszélés progressziója által a tárgyias líra esztétikáját. Thomka Beáta a képi narratológia alapkérdéseként a képi időszerkezet alakulásfolyamatát határozza meg, mely a képi narráció és a befogadói szemléletmód interakciójából épül fel. A képet mint eseményt, mint szövegszerű történetet, mint a szemléletessé tett időt közelíti meg, amely lehetővé teheti a képi tárgy dimenzióinak megfoghatóságát, illetőleg magának a képi tárgy megragadásának folyamatát. Ezáltal a „narratív idő a kettős időtengely (a történet ideje és az elbeszélés ideje, az esemény ideje és a festmény ideje) megvitatását igényli”.17 Következésképpen a mise en abyme jelensége jön létre, hiszen a művészettörténeti leírások egyszerre viselik magukon a képi és az elbeszélői jelleget. A megismerő alany
