Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Mészöly Miklós: Vakügetés és megbocsátás

Mészöly Miklós • Vakügetés és megbocsátás

11

nul jelentkeztek rajta a kiszáradás tünetei. Mára végét járta, s méghozzá az ékszermivoltához illő csodálatos koreográfiával. Alig tehettem mást (mesterség), mint azt, hogy igyekeztem az utolsó rezdülésig, rángásig emlékezetembe vésni ezt a koreográfiát; melynek azóta is megvan a kivételes helye a látványok világegyetemében. S tehettem, mint eleve elrendelt tanú.

Nem az okozatiság valamilyen szövevényére célzok, mikor hozzáteszem, hogy néhány órával később az éjszakai razzia-jelenetet minden nehézség nélkül gépbe tudtam tenni. Mint mikor ég szakad föl, noha lezuhan. Nem okozatiság. Meglehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb. Talán helyzet inkább, melyhez nem a szaknyelvi állítások illenek, hanem a lassan ülepedő felismerés: mi vagyunk csak abban a helyzetben, hogy megbocsássunk a világnak. Nem a nietzschei tó; ez a mi kiáradásunk.

Új rang? Vagy éppenséggel a szeretet újrafogalmazása? Felnőttkora? Megbocsátásunk mécsese a hold, a homály pedantériája a nap?

Későre jár, barátaim; már bontják az asztalt.