Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Szilágyi Mihály: A grábóci kalugyerek
52 Út Dunatát • 2001 március sével kerültek hozzánk. Az 1731-ben Anna Ivanovna cárnő rendeletével létesített tokaji Orosz Borvásárló Bizottságnak alapvető feladata a tokaj-környéki bor felvásárlása, de egyidejűleg „más küldetése” is volt, közte orosz könyvek behozatala és terjesztése a szerbek körében. Mivel a magyarországi szerbeknek 1770-ig nem volt nyomdájuk, ezért Oroszországba vetették minden reményüket, hogy a nemzeti kulturális felemelkedéshez nélkülözhetetlen egyházi, világi és iskolai tankönyveket onnan beszerezhessék. E tekintetben megértő szövetségesre találtak/. Péter cárban, aki szívesen mutatkozott a pravoszlávia legfőbb védelmezőjének. Csernovics Arzén is arra kérte 1688-ban, az akkor még Peter Alekszejevics régenst, mint az ortodox szolidaritás letéteményesét, hogy küldjön könyveket, s ne hagyja elnyomni a magyarországi szerbeket a „latinoktól”, akik az ortodoxokat a katolikus egyházzal való únióra kényszerítik. A „latin” kifejezés - orosz hatásra - az ortodox keresztény keleti egyház szótárában a „nyugatit” - a római katolikust jelentette. Feodoszíj orosz hittudós arra buzdított, hogy a latinokkal mindenféle érintkezést kerülni kell. „Nem szabad velük sem barátkozni, sem megcsókolni őket, sem egy tálból enni, inni velük.” Már a XVI. század közepén az oroszok úgy imádkoztak cárjukhoz, hogy mentse meg őket a „latin világtól”. A bécsi udvar gátat akart vetni az orosz könyvek behozatala elé, hogy ezzel részint megakadályozza az orosz-szerb kapcsolatok nem kívánatos megerősödését, de azért is, mert a szerb egyház mind gyakrabban terjesztette az orosz uralkodók kultuszát, pl. oly módon, hogy győzelmeikért imát mondott és a cárok nevét is belefoglalta a liturgiába. Ez jól megfigyelhető a bonyhádi liturgiáskönyvben is, amelyben, akárcsak a forgalomban lévő kalendáriumokban az orosz nemzeti szentek ünneplése is helyet kapott. A bécsi kiadású - Kurtzböck nyomdában előállított - naptárakból ezeket a cenzúra törölte. A szerbek az orosz kiadványokat Velencében újranyomtatták, pl. Dimitrije Teodosije görög származású nyomdász műhelyében. Ezzel tudjuk megmagyarázni, hogy a grábóci könyvállományban föllelt B. Vukovic és J. Zagurovic-féXt ünnepi mineák és liturgikus könyvek „velencei”-ként szerepelnek. A legértékesebb könyvek püspöki, érseki ajándék gyanánt kerültek a grábóci kolostorba. A szerzetesek úgy vigyáztak rájuk, mint szemük világára. Az egyik moszkvai kiadású könyvbe Petar Petrovic karlováci püspök azt a kívánságát jegyezte be, hogy „e mű minden olvasója felettébb ügyeljen arra, nehogy a viaszgyertyák csöpögésétől a könyv lapjai megrongálódjanak”.
