Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Győrki Edina Gabriella: Bűn a kútban és a párnán
42 Úí Dunatáj • 2001 MÁRCIUS közben mindketten a körülöttük levő világot, emberi kapcsolataikat pusztítják, majd pedig saját magukat - ez vezet skizofréniához, őrülethez. A teremtés-rombolás ellentétét véljük felfedezni abban is, ahogyan saját kapcsolatukat jellemzik. Jadviga Francihoz fűződő viszonyát - a tánc ürügyén - tengerhez hasonlítja. A tenger-motívum, s ezzel együtt a víz motívuma magában hordozza az életet (magzatvíz) és a halált (vízbe temetkezés) egyszerre. Szendy Ilka és Dénes kapcsolata örvényhez, forgószélhez hasonló. A szél szintén az élet jelképe, az örvény pedig az örök körforgásé, de a lefelé haladó mozgásé (pusztulásé) is. Ilka erős szeretetvágyát a malacokra is kivetíti. A három malac olvasatunkban- Gönczi fiain túl - a lány három szerelmét (is) jelenti: a Fejedelmet, Dénesi és Béla bácsit, hisz „ő is odatartozik a szoba látható és láthatatlan árnyai közé”. Ezt az erős vágyat tükrözi az is, amikor szeretőiről többes számban beszél Béla bácsinak- valójában azonban csak Dénes-Fejedelem a szeretője. Amiben még különbözik Ilkának ez a vágya Jadvigáétól, az az uralkodni akarással való összekapcsolása a szeretetnek. Ilka élvezi, ha Dénes kiszolgáltatott; „egyszer az is eszébe jutott, ha ő ezekben a hetekben valami hatalmas palotában élhetne,... és mindnyájan tőle várnák az eligazítást, lesnék akaratát, minden mozdulatát, óhaját...” Ezt a várakozását is Béla úr testesíti meg. Ha megfigyeljük a két női alaknak a férfiakhoz való vonzódását azok kora szerint, akkor egy egymással ellentétes „mozgásnak” lehetünk tanúi. Jadviga először egy nála jóval idősebb férfiba szerelmes, majd a vele egykorúakba, legvégül pedig egy nála fiatalabbá, saját fiába. Szendy Ilkánál annyiban fordított a helyzet, hogy neki először egy fiatal ifjú van az életében, majd a nála idősebbek. Abban azonban megegyeznek, hogy mindketten titkolják az idősebb férfihoz való vonzódásukat, sőt, Ilka el is távolítja magától Béla urat. Hasonlítanak még abban is, hogy mindkettejük lelkét titok nehezíti. Jadviga azonban „megosztja” ezt a titkot - legalábbis egy részét - a naplóval, s ezen keresztül (szerinte) Ondriskoval is, amellyel valamennyit könnyít lelkiismeretén. Ilka azonban nem osztja meg ilyen közvetlenül senkivel sem titkát, egyedül Faggyas kerül közelebb ahhoz azzal, hogy segít követ hordani. De később ez az ember is el akar szakadni tőle. A titokhoz kapcsolódik a bűn, amiért büntetés, bűnhődés jár. Jadviga talán nincs teljesen tisztában azzal, hogy miért is kell voltaképpen bűnhődnie, az ő lelkét több bűn is terheli - olvasatunk szerint a következők: szerelmes édesapjába, de az nem derül ki, hogy ez csak plátói szerelem-e, vagy az együtt megtett utazgatások során ennél többről van szó; György Apácska halála után, menekülve az érzései és Winkler Franci szédítései elől, hozzámegy féltestvéréhez