Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye
Jobb befürödni már az elején, mint csuromvizesen futni utánad. Friss fenyőhabbal mostam meg a hátad de te azt dúdoltad, nincsen remény. A dallam nem változtat szövegén. Hova tegyem a csöpögő ruhákat? Tele van képtelenséggel a század. De hát mindig, mindent a tetején? Még kiderül, hogy te, hogy te meg én, hogy az egész a mi lelkűnkön szárad. Lehetett volna másként? Van bocsánat? Ki dönti el, hogy mi a költemény? A vers kezdő felütése a Bertóknál megszokott „mintha”-állapotot hozva létre egy szürrealista képpel indít: „Mintha vízzel teli kádat”, ebben az egész versen átívelő vízképzetben ölt formát az ember - nőben és férfiban. A női princípium a formátlan ősállapot, az ősvíz életet adó, az élet csíráját hordozó elemként jelenítődik meg, a férfi princípumot pedig az égi, termékenyítő eső jeleníti meg, a célba nem érést, a beteljesületlenséget, reménytelenséget, elérhetetlenséget, kudarcot implikálva (a „befürdés” ugyanis a legkevésbé sem katartikus). A kérdő mondatok sorjázása is bizonytalanságra utal, amúgy sincs helye a meg- és letisztult dolgok- ; nak ebben az érdek által igazgatott világban, kiuttalan századában - századunkban - a történelemnek. Jóllehet, a második sor szentenciája - „A tudománynál több a lelemény” - felidézheti bennünk az invention, a versszerzői találmányt, ami itt nem más, mint a művészi kiútkeresés, a vízzel teli kád pedig ilyen módon lehet az autonóm művészet allegóriája, azaz a textus végén szereplő retorikai jellegű kérdést („Ki dönti el, hogy mi a költemény?”) maga a teljes szonett válaszolja meg. A [Zöld napsütés hintáit...]-típusú verssel Bertókot köszöntő Márton László vállalta az Emberek újraértelmezését is, most azonban a klasszikus petrarcai formában: Bizony, nem vagyok olyan öreg én, hogy emlékezzek minden dallamára letűnt időknek, s hogy a dallam ára mikor kinek lengett a fövegén. 8
