Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Győrki Edina Gabriella: Bűn a kútban és a párnán
Györki Edina Gabriella • Bűn a kútban és a párnán 35 értékszempontjainak viszonyba állítását végzi el. A regénynyitó alaphangütés magas fokú poetizáltsága a regényben több helyütt nem ismétlődik meg, mindazonáltal Szilágyi István végig ügyel arra, hogy ne használja a mindennapi nyelv zsetonjait, hogy megőrizze a stilizált—poetizált hangnemet. A fejezetzáró mondatoknak a következő fejezet mottójaként való szerepeltetése figyelemreméltó szövegszervezési eljárás, minden esetben figyelmeztet a regény említett poetizált hangoltságára..., és mindig az adott fejezet szemantikai tartományának előhírnöke. Retorikai formákkal leggyakrabban Ilka féldialógusaiban találkozunk, de előfordulnak az egyénítő párbeszédekben is... A párbeszédek mondatai rövidek, elevenek, élőbeszédszerűek. Belső monológokban és leírásokban Szilágyi hosszabb, de világos szerkezetű és biztos egyensúlyú mondatokat használ... Szilágyi István stílusának kohézióját, számos stiláris eszköz mellett, a mondatformák jól átgondoltválogatása, a megmunkálás alá vett szöveg kitűnő retorizáltsága biztosítja. A mondatok finoman szövődnek egymásba, a szöveg egységességét megőrizve telítődnek a jelentés maximumával.”7 Závada regényében is megfigyelhető a nyelvi rétegek különbözősége, egész pontosan a degradálódása. A „napló” nem egyetlen ember naplója, élettörténete: egy család szétesését mutatja be nekünk, az elidegenítés-elidegenedés folyamatát, a kommunikáció-képtelenség kialakulását, s eközben megfigyelhetjük a nyelvi színvonal esését is. Három „főszereplője” van a naplónak, a napló történetének; három nézőpontból ismerhetjük meg a család történetét. Az egyik - az első - Osztatni András, ő „csak” magánéleti feljegyzéseket készít, gondolatait, érzéseit írja le, mindazt, amit nem tud megbeszélni feleségével. A másik - és sorrendben a második -, aki olvassa a naplót és beleír: a felesége és féltestvére, Jadviga. Ő már nemcsak életének eseményeit írja bele a könyvecskébe, hanem „válaszolgat” is férje írásaira, magyarázza a történteket, a saját szemszögéből nézve próbálja átértelmezni azokat. Valójában tehát nem folytatja a naplóírást, hanem kommentálja, interpretálja. Ezt fogja tenni Misu is, a harmadik „főszereplő”, de másképpen, mint édesanyja. Jadviga megkésve akarja pótolni - talán csak saját lelkiismerete számára, mintegy „köveket hordva és dobva” a „lelke kútjába” - azt, amit nem tett meg idejében. Anyja halála után, 1954-től Misu veszi kezébe a naplót. Ő viszont másképpen magyarázza annak eseményeit, inkább magának ír bele, értelmez, nem válaszolni akar a megjegyzésekkel. Érzéseit, gondolatait írja bele, lábjegyzeteket készít a napló - valójában családja és saját maga történetének - olvasása közben, illetve folytatja a könyvet saját életének feljegyzéseivel. Olvasás közben egyben önhatalmúlag át is szerkeszti a naplót. A széthullott lapokat úgy rendezgeti el,
