Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Baranyi Ferenc: A nótám (tárca)
Tárca 21 kiültem a tengerpartra és öt-hat órán át rezzenetlenül bámultam az Atlanti-óceánt. Messze röptette a képzeletemet a vízsivatag, amely látszólag a legsivárabb látványt nyújtotta, kiváltképp a téli hónapokban, amikor sem rajta, sem mellette nem mutatkozott semmiféle élet. Mégis ezer arcát mutatta meg a tenger annak, aki oly odaadó érdeklődést tanúsított iránta, mint én. Huszonkét éves voltam, és azonnyomban verssorok képződtek a lelkemben: Elszédített a tenger. Először láttam akkor határtalan hatalmát, mely fényt rabolt a naptól, merész morajt a sástól, haragot a szelektől - mindent magába gyűjtött. S én elszédültem ettől. Igen, elszédített és megbabonázott a tenger, mint mindig mindenféle víz: a Szék nevű kacsaúsztató a falum határában, a Gerje-patak gyerekkorom legnagyobb metropolisza, Cegléd közelében, vagy akár a Tápió tízvalahány kilométerrel odébb. Kislegényként csak ilyen csenevész csermelyek jutottak nekem osztályrészül az aszályos síkságokon, talán ez az ínség keltette fel a vágyat bennem a nagy vizek iránt. Ezért aztán később csak az számított teljes értékű nyaralásnak, ha vízparton tölthettem el a szabadságomat, a Velencei-tó, a Balaton, vagy netán valamelyik tenger mellett. Csodáltam, ám én sem szerettem különösképpen a hegyeket, de nem az Alföld tengersík vidékét vetettem ellenük, hanem a vizek varázslatos világát, mondhatni: magát a sík tengert. Lakni is a Dunaparton lakom már, a budapesti tizenharmadik kerületben. Ezért az a népdal lett leginkább enyém, amelyikből ki lehetett hallani a folyóvíz zúgását. Kamaszkoromban a rádióban hallottam először, szép tenorhangon énekelte valaki. Talán Béres Feri volt. Szerelmes voltam, már csak ezért is szíven ütött a dal. A népköltészet gyakorta „vizes” hasonlatokkal érzékelteti a szerelem természetét. Sarkadi nótája is tengerek mércéjével mérte a szerelem hatalmasságát, az én nótám pedig a szerelem nyughatatlanságát mondja el a legmagasabb költőiséggel. A nyári folyó vize megsűrűsödik, szinte lelassul az őszi derektől, ám a szerelem örvénylése deresedéskor sem csihad. Ezt most tudom csak igazán, amikor magam is megderesedtem már. Ezért most talán még inkább nótám ez a népdal, mint akkor, amikor először áradt nagy zúdulással a szívembe.
