Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Nagy Imre: Csevegésből szőtt idő
Nagy Imre • Csevegésből szőtt idő 27 nagyob’ filósófus nálad, mert már vénül, még sem volt soha felesége, nem is lesz már.” Ennek az utalásnak azonban alig van s a bonyodalom szempontjából valójában nincs előzménye a műben. Olyan dramaturgiai nyom, amely nem vezet sehova, mert a szerző nem engedte tovább haladni a figurát ebben az irányban. Ezzel szemben a végkifejlet során Pontyi egészen más vonatkozásban kap kulcsszerepet az elhunyt családfő és Párménió hasonlóságának felfedezésével, amit a mű végkicsengését meghatározó mozzanatnak tekintünk. A minták sokfélesége és a belső dramaturgiai egyöntetűség hiánya a műfaji tényezők zavarba ejtő keveredésével társul. A szöveg ennek következtében az architextuális viszonyok igen bonyolult hálózatában szemlélendő. És csakis így, mert olyan genette-i értelemben vett hypertextualitás, amely a mű szövegét hypertextusként egyetlen adott, megjelölhető korábbi szöveghez mint hypotextushoz kötné, mint már utaltunk erre, kizárható. A lehetséges francia poétikai minták közül A’Filósófus-ra alkalmasint az úgynevezett comédie de caractere volt a legnagyobb hatással. Ezzel kapcsolatosan megjegyezzük, hogy a felvilágosodás komédiája nem igényelt feltétlenül egyénileg megformált személyiségeket, hanem beérte csupán bizonyos jellemvonások megtestesítőiként létrehozott alakokkal. De, főként Párménió révén, feltűnnek a műben a comédie sérieuse jegyei is, míg Pontyi által néha inkább a comédie satirique közelébe kerülünk, ám ha az érzékeny jelenetekre gondolunk, a comédie larmoyante sem hagyható figyelmen kívül. És bár az efféle elnevezések fogalomköre részben metszi vagy fedi egymást, s a különféle poétikai jellegű munkákban dramaturgiai és történeti behatárolásuk is eltérő, egészítsük ki az eddigieket a Bessenyei által bizonyára ismert német műfaji jelenségekkel való rövid összevetéssel. Részlegesen, bizonyos szempontból a Gottsched reformjával összefüggésben ismert szász típuskomédia15 több válfajával is rokonítható Bessenyei műve. A szatirikus változat egyik, a binomikussal („binomische Komödie”) szemben monomikusnak („monomische Komödie”) nevezett, s az előzővel szemben dramaturgiai szempontból egyöntetűbb változatával rokonítja az intrika jelenléte, a bizonyos negatív tulajdonságokat megtestesítő (illetve más pozitív tulajdonságok hiányát mutató) mellékszereplők felléptetése, valamint az a körülmény, hogy a szatirikus szándék nem bűnre irányul, ennek helyére inkább valamely előítélet, gyengeség, lényegében ártalmatlan, legfeljebb múló bonyodalmakat okozó tévedés, esendőség kerül. A szász típuskomédia érzékeny változatát idézi a műben a pozitív, megbecsülést érdemlő tulajdonságok előtérbe helyezése (nagylelkűség, együttérzés, családiasság) és a megható jelenetek kedvelése, hiszen itt már nem a
