Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 1. szám - Nagy Imre: Csevegésből szőtt idő
Nagy Imre ■ Csevegésből szőtt idő 25 forrás után dolgozott. A filozófus alakja, ahogy már Herbert Dieckmann rámutatott,8 nemcsak humoros vígjátéki figuraként tűnt fel a 18. század közepétől, hanem új emberideálként is, mint a korábbi „honnéte hőmmé” korszerű megfelelője. Bessenyeinek a filozófusról adott jellemrajza ebbe a fogalomkörbe is beletartozik. Az ábrázolásnak ez a vetülete is ellene mond a fentebb jelzett, egyirányú és közvetlen hypertextuális kapcsolatot feltételező forrásértelmezésnek. A filozófus figurájához hasonlóan régi komikai tárgy a városiak és falusiak ellentéte, akár abból az aspektusból, hogy a vidéki ember válik nevetségessé a művelt városiak körében, akár úgy, hogy annak természetes józansága kerül fölénybe az utóbbiak mesterkélt modorosságával szemben. E téren is egy Moliére-dráma, a Monsieur de Pourceaugnac, vagyis Gömböc úr különleges inspiráló erejével számolhatunk, amelynek Destouches sem állhatott ellent, mint azt La Fausse Agnes ou le po'ete campagnard című műve mutatja (amely Frau Gottsched átültetésében, Der poetische Dorßunker címmel, német földön is sikert aratott), s amelyet - Pontyi kapcsán - szintén összefüggésbe hoztak yí’/v/oro/ks-sal.9 A „Landjunker”, a „Gentilhomme campagnard” nevetségessé tétele mindig sikerre számíthatott az udvari és városi színházakban Francisco de Rojas Zorillától és John Drydentől Goldoniig. A 18. században átértelmeződött a figura, különösen az ausztriai német irodalomban, ahol a városiak és falusiak vitájából gyakran az utóbbiak kerültek ki győztesen, előkészítve az életrevaló Hanswurst diadalát. Pontyinak, az „igaz magyarnak, áttételesen, mindkét szemléletmódhoz köze van, mert az író bírálatának és rokonszenvének egyaránt célpontja, ám ez utóbbinak hangsúlyosabban tárgya, korántsem olyan ellenszenves, mint Destouches Le Comte de Guerets-je. Közvetlen hypertextuális viszonylatot itt is kizárhatunk.10 A forráskérdésnek erre a vázlatos áttekintésére kizárólag azért kerítettünk sort, hogy a genetikus okok egy részét is magába foglalóan megállapíthassuk: a lehetséges - s Bessenyei által minden bizonnyal csupán közvetve és részlegesen felhasznált - minták sokféleségéből adódóan A’ Filosofus-ban a dramaturgia belső, formaképző elemeinek összetettségével, bonyolult rendszerével s ezen belül bizonyos mértékű heterogenitásával kerülünk szembe. Párménió alakjában egyszerre van meg egy negatív-szatirikus figura, afféle „ízetlen, bűzetlen, komor állat” lehetősége, akit elvont okoskodásai miatt a társaság kinevethet, és - az előbbinél sokkal nagyobb mértékben és kidolgozottabb formában egy nemes szellem valósága, aki szenved a módizó társaságban. Párménió egyáltalán nem nőgyűlölő, mint a korabeli komédiák filozófusai oly gyakran, csak még nem akadt méltó társára. Várakozó lelkiállapotát pontosan jellemzik azok a szavak, amelyekkel Szidalisz pu-
