Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - Géher István: A műfordítás mágiája
Géher István • A műfordítás mágiáta 31 A néven szólított, azaz létre hívott (Aranynál megidézett, felidézett, előidézett) szellem Hamlet képzeletszüleménye, az ő teremtő mélytudatából tolul fel, mozgalmas fizikai jelenlétet erőszakolva a látomás idézőjelei közé. A passzívan álló árnyalakra agresszív akció-képzetek vetülnek. A négyes névbekötés tükrözőéként a testet öltő apa-fantom négy rétegen (szemfedőn, koporsón, halálon, sírbolton) áttörve, mintegy börtönből kitörve áll elő. „Dánia börtön”, börtön az élet, csakúgy, mint a halál. A tragédia egyik alapgondolatát megjelenítve az angol szövegben („hearsed in death”) a halált csukják rá a halottra, hogy az élet zavartalanul mehessen tovább, ám az élő haláltudat „nem marad, Borítsa bár egész föld, föld alatt.” Reped-szakad („burst” ... „burst”) minden: az anyagszerűvé sűrűsödött üresség - a tudáshiány, az élethiány - látványosan felszínre tör, látomásosan, belülről szétfeszítve a gondolkodás kereteit, s kategóriák híján össze-vissza keverve kérdést és állítást, okot és célt, miértet és hogyant. A logika romhalmazából előrémlik a mitológia; az egymással szembefordított tükrökben mitikus analógiák vetülnek egymásra. Mert minek is tekintsük azt a cselekményt, amit Hamlet szöveg-víziója elbeszél? Mondhatjuk anti-feltámadásnak: a lázári-krisztusi csoda ismétlődik meg, de megváltó értelem nélkül, merő transzgresszióként. Vagy láthatjuk úgy is, mint misztikus okádást: ahogy Jónást a cethal, úgy veti ki, öklendi fel a sír a hullát. És van a mitologémában még valami: valami rémséges világra-jövetel, a születés torzképe. Ez a nativitás-képzet Hamlet tudatának legmélyén lappang, itt nem is kerül szóba, de a tágabb szövegkörnyezet („csúf bélyeget Születésekor” ... „ó, kárhozat Hogy én születtem”) előlegezve és visszamenőlegesen rávall. Ez az a motívum, amire különlegesen - mágikusan - rárezonál Arany János hamleti érzékenysége. A műfordítás értéke mindig relációk függvénye, vagyis relatív: az érzékeny szöveghely csodálatot és kritikát egyaránt kiválthat. Idegenkedhet tőle a dramaturg, mert régies; megróhatja a filológus, mivel pontatlan. Vegyük hát még egyszer fontolóra: Ó, mondd, miérthogy szentelt csontjaid Elszaggaták viaszpóláikat} Miérthogy a sír, melybe csöndesen Láttunk betéve megnyitá nehéz Márvány ínyét, hogy így kivessen újra? (Kiemelés tőlem.)
