Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Nyomozások
Nyomozás 69 újra a veranda szúnyoghálója mögé húzódunk, karnyújtásnyira a mellvédnek támasztott puskáktól. „Hogy tudná most húzni szegény Kálmán!” - jegyzi meg B. Zolnai Félix, s nem veszi észre , hogy körmére ég a gyufa. Poss Béla a petróleumlámpát csavarja magasabbra, s ebben az emelt fényben hallgatjuk a borica táncot. Elképzelt barátomnak másnap a következő tudósítást jegyzem le a kamraszobában: „Kedves G. - néhány alkalmi adatot szeretnék megemlíteni, hogy az ártatlan tébolynak, amivel napjainkat bearanyozzuk, milyen mélyek a gyökerei. A táncoló legényeket két kuka kíséri, öltözetük ócska posztóból maszk, disznósörte bajusz, tehénfarok szakáll. A fejüket tolikorona díszíti. Kezükben korbácsnyél, a végén szalagokra hasított bőrdarab. Ezzel riasztják a gyerekeket. Havas idő lévén, hatalmas hógomolyát gyúrnak, és bevetik a kemencébe. A lányokat döglött madarakkal ijesztgetik, a madarakat nagy ceremóniával megsütik nyárson, széttépik, öszszevesznek rajta. Ezután szánkóra hordót raknak, benne bundába öltözött négy legény. Mikor a nép közé érnek, a legények előbújnak, és meztelenül rohangálnak a hóban. Végül a két kuka közül a gyengébbiket!) földhöz vágják, fakarddal felhasítják, feldarabolják, megnyúzzák, mint a mészáros a marhát. Utána kezüket csapkodva sírni(!) kezdenek. Az egyik korbács nyelét az áldozat szájába, a másikat a seggébe dugják, és közösen fújni kezdik a szemét, az ágyékát, míg a leölt kuka föl nem éled(!). Mondják, hogy Simon egy alkalommal további részletekről is beszélt már. Meggondolandó, hogy mindez a fölélesztéssel rokonszenvező elgondolást példázza-e jobban (továbbélés, föltámadás stb.) vagy a nyúzást, ami megelőzi.” Figyelem Simon arcát, hogy tudna-e válaszolni. A dáliabokrok mellett támaszkodik a botjára, arca félárnyékban. Slicce rosszul van begombolva, buggyosan felpúposodik a fekete kord, ahol egy lyukat kihagyott. Kohut Abris nagy pohár színbort tölt cserébe a borica táncért; Simon óvatosan benyúl érte a szúnyogháló alatt, kiissza, a poharat leborítva teszi vissza a párkányra. Mintha maga akarna előre gondoskodni, hogy véletlenül se igyunk utána. Emil atya szerint ezt nevezhetnénk az „önérzet önkéntes megadóztatásának”. Nem tudom. De valami baj lehet mégis ezzel az örökös túlbiztosítással. Drahosch Ildikóéknál színezüst tokja van a likőröspoharaknak, hogy el ne törjenek; Poss Öcsiéknél mintázott bronzlánc rögzíti a lábtörlőt a küszöbhöz - s közben vidáman kiderül, hogy még a hamis papírjaink is egészen jól beválnak; legalábbis a stargardi igazoltatásig. Pedig már második hete tapossuk Pomerániát. A szecessziós magánvilla kertjében délután újra kint sétál a két nyúlánk lány a tizennyolc fokos hidegben; nevetve végigdörzsölik az arcukat hóval, utána szájon csókolják egymást, a nyelvüket összeérintgetik közben. Az ég valószínűtlenül üres, és borotvában kék, mint valami kísérleti szünet egy végleges
