Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Esély és handicap az irodalomban - közép-európai szemmel

30

Út Dunatát • 2001 június

Ismert író említette egyszer nekem, aki kamaszként került ki Angliába és angolul ír: talán mindenről tudok írni angolként, de , hogy egy angol gyerek hogyan játszik és gondolkodik valójában - ott megáll a tudományom. Pontos észrevétel, de lehetne bátrabb is. A tudatnak számtalan olyan rétege van, melyek nem emelhetők ki az élmények alapkörnyezetéből és csonkulás nélkül nem operálhatok át egy másik alapkörnyezetbe. Ez viszont feltétlenül kikezdi egy lényegében reálisan modellírozó (vagy arra is támaszkodó) próza önfeledt eredetiségét. Akarva-akaratlan a műviséget erősítheti, a téma és motívumkezelés autonómiájába önkéntelenül is beépítheti a csonkítás és önkorlátozás elemeit.

Az elmondottakat elsősorban provokáló hangosan gondolkodásnak szántam. Főképp a nehézségeket említettem, de éppen azért, hogy tudatosításukkal igyekezzünk túl is lépni rajtuk. Meggyőződésem, hogy az esélyek és handicapek problémája minden vonatkozásban változóban van. Szoros összefüggésben az új szociológiai tényezőkkel, a technikai adottságokkal a politika és hatalom új és kényszerű lehetőségeivel. Már csak önérdekből is fokozottabban kell érdeklődnünk egymás iránt. A kuriózum devalválódott - az ún. általános differenciálódott. A sajátos közelebb került az egyetemeshez, az egyetemes a többértelműséghez. Ez pedig az önmegmutatásunk minden motívumát befolyásolja. Nyitottabbak vagyunk - bár nem azért, mert a történelmi ember humán magatartása lett nagykorúbb. Egyelőre csak az értelem és az érdek teremtett új helyzetet. Információban és hatásátvitelben valóban egyek lehetünk már, de ez önmagában még nem megértés. Ez csak ismeretanyag-növekedés. A szellemi-lelki feldolgozással, vagyis a megértéssel még változatlanul adósok vagyunk. A folyamatot azonban csak lassítani lehet már, megállítani nem. Hogy ez gyakorlatilag hogyan fog eltérni a jelenünktől - a kultúrtörténeti futurológia témája lehet. Itt csak az irányváltozás elkerülhetetlenségét akartam jelezni. Hiszen a harmadik világ távlati esélyeit, történelemformáló szerepét még igazában számításba sem vettük. Sem a fehér ember sors- és szerepkilátásait egy újra rendeződő emberi egyetemességen belül.

Neves költőnk, Illyés Gyula írta le egyszer, hogy az ún. „kisnépek” a maguk számára és örömére teremtenek világirodalmat. Úgy érzem, ez a rezignált megállapítás nem mentes némi durcásságtól. Mintha azt venné csak figyelembe, ami eddig szükségképpen volt, és nem azt, ami szükségszerűen lenni akar. Ami a jövő esélyének ígérkezik. Ha emberszabású földlakók maradunk.