Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Műmelléklet: Szávai Géza: Székely Jeruzsálem - Tudósportrék: Szakály Ferenc
80 Úr Dunatái ■ 2000 március radtak a németek meg a hatókörükbe tartozó szlovákok evangélikusnak, de általában a magyarok rögtön reformátusként jelentek meg, amennyiben ez elhatárolható. Itt is felmerül az aljas gyanú, hogy haszonelvű cselekedet volt, hisz ezzel az egyháznak a vagyonrésze, amit a plébános és a katolikus felsőbbség birtokolt, a közösség birtokába került. Ezek a közösségek igencsak kiforgatták az egyházakat. Ú.D. — Tehát volt ebben szándékosság is akkor? Sz. F.: Biztos, hogy volt ebben szándékosság is, bár ezt nem írják le sehol, de nem fedik el a gyönyörű kazulák, ezüst kannák, kelyhek, ajándékok, hogy ez egy jó „buli” volt. Olyan mértékben államosította az egyházat a mezőváros, hogy bizonyos falvakban szólni, szisszenni sem volt joga a prédikátornak. Nagyon tisztelték, első helyre ültették, csak éppen dirigált neki a közösség. Ú.D. — Egyfajta kulturális pezsgésről is beszélhetünk a vallási átalakulás mellett, amelyet ez a mezővárosi réteg hordoz? Sz. F.: Természetesen. Gondoljunk a Psalmus Hungaricus írójára, Kecskeméti Vég Mihályra, aki polgárember. A török defterekben fennmaradt Tatár Mihály szegedi atyafi neve, aki az esküvői szokásokról írt éneket. De azt a remek tolnai éneket is egy polgárember írta, amely gúnyolja az esküvőn történő elhajlásokat. Ú.D. — Kialakul egy mezővárosi vállalkozó, kereskedő, funkciókat vállaló réteg. Mennyiben tekinthető ez valamifajta lehetőségnek vagy útnak a magyar tőkésedés szempontjából? Egyáltalán tekinthető-e annak? Sz. R: Abszolút, ez az én bolondériám, de nagy fájdalmam is. Nekem az a kényszerképzetem, ha nincs a török uralom, ez a fejlődés átütő erejű. Itt majdnem 1 000 mezővárosról van szó, amelyből nagyon sok csak névleg volt az, nagyon sok csak al-alfunkciókat látott el, de nagyon sok olyan volt, amelyik közvetlen Béccsel kereskedett vagy még távolabb. Ezek mind adatok tömegével igazolhatók, de legrosszabb esetben is a külföldi kereskedelmi láncnak a magyarországi főközpontjaihoz, Nagyszombathoz, Pozsonyhoz, Kassához stb. csatlakoztak. Én nem tudok végül is elképzelni olyan okot, ami az adott helyzetben, ha nincs a török, akkor megfogja ezt a fejlődést. Tudniillik Magyarországnak volt egy árucikke, amelyik az európai piacon olyan pótolhatatlan volt, hogy szeretnénk, ha ma ilyenünk lenne, ez volt a szarvasmarha. Velencében is magyar szarvasmarhát ettek, meg Nümbergben, Augsburgban is. Mintegy százezret vittek ki évente, s ugyanennyi bőrt is ki