Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

kelünk), úgy a jelen mégoly teljes ismeretéből sem következhet a jövő ismerete. Azt előre semmi meg nem határozhatja. Vagyis akaratunk szabad.”2

Bergson azonban még nem a végállomás. Babitsra, akinek a katolicizmusa annak három alappillére, a Szentírás, a szent hagyomány és az egyházi tanítóhivatal közül a középsőre, a szent hagyományra támaszkodott a leginkább,a legnagyobb hatást Ágoston egyházatya gyakorolta. Erről tanúskodik többek között az 1917-ben róla írt szenvedélyes hangú esszéje, ahonnan most csak a szabad akaratra illetve a predestinációra vonatkozó gondolatokat emeljük ki.

Az akarat gyengeségének problémája (látom a jót, de a rosszat követem - ld. Pál apostol a Rómabeliekhez) Ágostonnál a jó és a rossz dualizmusának problémájává szélesül: ha mindent az Isten teremtett a saját céljaira, - ő, a végtelen Jó -, mi magyarázhatja mégis a Rossznak a létét a világban? A probléma nehézségei eleinte a manicheizmus felé vitték Ágostont - fejtegeti Babits.3 Ez a Perzsiából származó vallás vagy filozófia a régi Zarathustra tanításának modern és keresztény felhígítása volt, amely a világot egyenlő részben tartotta Isten és az Ördög művének: ebből magyarázta a Jó és a Rossz örökös küzdelmét. Ez azonban, hogy ti. a rossz cselekedeteinkért, minthogy azok az Ördögtől inspiráltak, nem vagyunk felelősek, meglehetősen problematikus válasz, amely Ágostontól, az ő „mindent egészen és alkuvás nélkül kívánó, félmegoldásokban meg nem csituló” természetétől távol állt. így jutott el az akarat szabadságának problémájáig. „Ha minden rossz a világon bűn és bűnhődés, akkor minden rossz tulajdonképpen akaratbeli: mert bűn és bűnhődés csak ott képzelhető el, hol rossz akarat van. De hisz nincsen kétféle akarat, hanem csak egy és egyeredetű: s ez az eredet jó, mert Istentől van.” Az emberi szenvedélyek azonban jó eredetük dacára romlottak, a rosszra hajlandók, a rosszra determináltak, s ezért szükséges, hogy az Igazság (kegyelem) által a jóra kényszeríthetők legyenek. „Ágoston az a filozófus - írja Babits - akinek filozófiája leginkább a saját egyéniségén alapul, aki leginkább a személyiséget, sőt az egyéni akaratot teszi a világ első rugójává. De másrészről senki sem érezhette jobban és gyötrőbben az akaratnak romlottságát és determináltságát, szükségét, hogy az Igazság mintegy elénk jöjjön; s kényszerítő erejét, ha egyszer elénk jött. Ezért lesz filozófiája a megtérés filozófiája”.4

És itt lép be a másik megválaszolandó kérdés, a predestináció tanítása, amelyről - Ágoston nyomán - Babits ezt írja: „Ha nem saját akaratunk eszközli a megigazulást, hanem a kényszerítő kegyelem, akkor minthogy nem mindannyian igazulunk meg, ez a Kegyelem kétségkívül kiválasztást eszközöl, éspedig nem saját érdemünk szerint: hisz saját akaratunknál fogva mindannyian egyformán érdemeiknek vagyunk. Kegyetlen, sőt igazságtalan tan...” amely tant a közvéleke5