Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán
V. Gilbert Edit • Szofta és Ruszlán 73 zalommal körül. A fennmaradásért folytatott elkeseredett küzdelmének újabb dimenziókkal kell mélyülnie. A vele és a környezetével történteket értelmező kommentárjai, hétköznapi bölcselkedései az események előrehaladtával egyre szűkszavúbbakká válnak, aztán teljesen elhallgatnak, végül kényszeres erővel egy-egy hosszan keresett s hirtelen meglelni vélt mentő körülmény, érv izolált kikiáltásává redukálódnak. A narrátor hangja egybeesést mutat Szofja Petrovnáéval. Többnyire az ő pozíciójával azonosul s gyakran „belső”, szűkszavú leírást is ad hőse gondolatairól és érzéseiről. A narrátor s a szereplő szólamösszefonódásának különféle eseteivel, egy rejtett, ironikus narrátorral van dolgunk. Meghatározóan tehát Sz. P. nézőpontjából értesülünk az eseményekről, mégis nyilvánvaló e pozíció szűkössége. A narrátor egymás mellé helyez szorosan összekapcsolódó epizódokat, elemeket, információkat, amelyek bár jelen vannak Sz. P. látókörének peremén vagy akár fókuszában, mégsem dolgozza fel, nem értelmezi azokat. Elhallgatásaival, tényközléseivel, ítélet, értékelés nélküli esetleírásaival a narrátor mintegy maguktól hagyja összeállni az eseményeket és kényszerítő erővel aktivizálja, provokálja a befogadói oldalt. Metaforává növeszti például a valóság nyújtotta esetleges látványt: „Natasa a fal mellett állt görnyedten, egy óriási plakát alatt: Emeljük magasabbra a forradalmi törvényesség zászlaját!'” A görnyedtség, a megtörtség, az ív, az egyenes vonaltól való eltérés e regény világában morális értelemmel bír: az erkölcsi egyenességtől, a gerincességtől, a tartástól avagy az önbizalomtól, a magabiztosságtól történő eltávolodás metaforaláncolata a regény központi, következetesen végigvezetett motívuma. A sor mint alapvető szovjet reália (Id. Nagyezsda Mandelstam szívszorító memoárját s Anna Ahmatova tragikusan gyönyörű Rekviemjét a szovjet asszony és a börtön előtt kígyózó, reménytelen sorok kapcsolatáról3) szervezi képpé a fenti tartalmakat. A norma, az arany közép, a rend vs. a megbomlás, az elhajlás, a kitaszítottság, az elbizonytalanodás oppozícióján alapszik a gerb (címer) alatt ülö gorbun (púpos) ügyész képzete is. Kacskaringós sorokat kiállva jutnak be ide a görnyedt, fájdalmasan elhúzott szájú asszonyok, így Sz. P. is, aki még mindig hisz hajlíthatatlan bolsevik fiának ártatlanságában, s bízik a dolgok jobbra fordulásában, azonban e jelenetben a púpos ügyész végleg megfosztja a reménytől, hogy fiát valaha még megláthatja. A megbomlás tényei a következőképpen jutnak tudomásunkra: „Sz. P. most először vette észre, hogy a párttitkár, bicegése ellenére, nagyon egyenesen tartja magát és járása egyenletes. „Bocsánat!” - mondta ijedten, amikor a férfi, mikor elhaladt mellette, véletlenül meglökte.” E metakommunikativ aktus is nyilvánvaló metaforikus értelemmel bír: rögzíti a biztos tartás elveszítésé
