Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója
56 Úr Dunatát • 2000 december lábán járjak.” Utólag a kritikák egy részét is elfogadja: „A munkám ellen felhozott legfőbb és minden alkalommal hangoztatott kifogás az volt, hogy jelentéktelen írókat és neveket túlértékelek, általában hiányzik belőle a kellő mérték és a kritikai távlat. Teljes joggal.” Hibáját azzal menti, „hogy tényleg rokonszenveztem (és rokonszenvezek) a nyomott helyzetben élő »névtelen«, »vidéki« költőkkel és írókkal. Máig is vallom, hogy a legparányibb írói képesség, tiszta cél több méltánylást érdemel, mint az elhíresült mesteremberek és gyárosok rutinja. Költőileg szólva, többre becsülöm a mécsvilágot a görögtűznél.” Évtizedek távolából így foglalja össze véleményét: „Elismerem munkám legfőbb hibáját: a jelentéktelen írók túlbecsülését, az ezt kárhoztató bírálatok jogosságát.” Az önéletrajz befejezetlen maradt, a Kodolányiról szóló fejezetnél a kézirat megszakadt, a szerző nem érte meg a Pergő évek megjelenését, Várkonyi 1975 márciusában - Németh László halála után egy héttel - meghalt. így könyvében csak az 1928-as irodalomtörténetével foglalkozik, s nem jutott ideje, hogy 1942-es munkájáról is szóljon. A halál elnémít és fölold. A halál elnémította Várkonyit, és megoldotta az emlékezők nyelvét. A Jelenkor 1975. évi 6. számának mintegy felét a Várkonyira emlékező írások - szám szerint tizenhat vers, jegyzet, napló és esszé - töltötték meg. A marxista irodalomtörténet-írás is enyhít szigorán, és a „spenót” 1981-ben megjelent kötete már elismeri Várkonyi vállalkozásának jogosságát és értékeit - s ezzel a szerzők mintegy saját vállalkozásukat is mentik -, és megkockáztatja a dicséretet:18 „csupán a nem céhbeli, botcsinálta irodalomtörténet-írók merészkedtek odáig, hogy szintézis-vázlataikba, irodalomtörténeti kísérleteikbe saját koruk irodalmi anyagát is belefoglalják, Schöpflin Aladártól Várkonyi Nándorig, Németh Lászlóig. Elutasították, illetve figyelembe se vették a történetiség mereven alkalmazott szempontjait azok az írók, esszéírók, akik a Nyugat szemléletfelszabadító örökségét fejlesztették tovább, s egyik legfőbb törekvésük éppen az volt, hogy a múlt és jelen között termékenyebb, ösztönzőbb kapcsolatot létesítsenek.” Megjelenik a Várkonyi Nándor életművét, teljes munkásságát feldolgozó adattár.19 Csányi László a tanítvány szeretetével és a tájékozott, irodalomértő ember tudásával „vázlatnak” mondott, hosszabb tanulmányban méltatja Várkonyi Nándor munkásságát.20 Két irodalomtörténetéről is beszél: „Várkonyi Nándor művét valóban a teljesség jellemzi. Mindenről tud, senkiről nem feledkezik meg, ha csakfüzetnyi verse látott is napvilágot. [...] Egy-egy írói pálya ívét előre megrajzolni mindig kockázatos, épp ezért meglepő, milyen biztosan ismert fel minden értéket. [...] Néha túlértékel, ám a kortársnak mindig számolnia kell ezzel a ve
