Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Szőts Zoltán: Szemle
ményét ne zavarjuk, egy-egy villanásra vegyük nagyító alá a hasonlatot felépítő miniatűr képeket: mint szélcibáit bogáncs („céltalan” szabadság, nyugtalanság), amelyen a szivárvány /ábapihen (újabb szembeállítás: a nyugalom igéje az isteni megbékélést szimbolizáló szivárvány szóval együtt) i//attal tellik: úgy bete/Zjen sóvárgással bogáncs-szivem. A képet a hangszimbolika teljesíti ki: a hatszor (köztük háromszor hosszan!) előgördülő l hang szinte a levegőbe emeli a három rövid verssort (29-31). Ami mármost a hasonlítottat, a sóvárgást illeti, nézzük meg ugyanezt a gondolatot Adynál: „Ereztem az Isten-szagot / S kerestem akkor valakit” (A Sion-hegy alatt). Mielőtt továbblépünk a Babits-vers értelmezésében, megkerülhetetlen lesz egy kis időre Ady: nincs a 20. századi magyar s talán a világirodalomban sem költő, aki nála hitelesebben s láttatóbb erővel fogalmazta volna meg a modern ember transzcendencia-vesztését. A problémája ugyanaz, mint Babitsé: vágyik a szabadságra és szenved a láthatatlan korlátoktól: „Úgy szeretnék szabad úr lenni, / De éltem, sorsom ki van mérve” (Szeress engem, Istenem). Ugyanakkor szenvedve-szenvedélyesen áhítja az Istenhez való szabad közeledést, amelyben a korlátok nem korlátok többé, s amelyre a maga erejéből - érzi - képtelen. A „Hiszek hitetlenül Istenben” is az evangéliumi ige visszhangja nála („Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!” /Mk. 9,24/, s így folytatja: „mert hinni akarok”. Másutt: „...akarom, hogy hited akarjam. / Megűzeték, s nem nyugszom addig, / Míg hitedet meg nem nyerem” (Istenhez hanyatló árnyék). Babits sem nyugszik: a költemény utolsó versszakában harmadszor ismétli meg elszántan a „Nem hiszek az Elrendelésben” állítást, hogy aztán annak indoklását - „mert szabad vagyok” - maga zúzza szét a rá következő hasonlat fájdalmas iróniájával: „oly szabad, mint bolond bogáncs a szélben / vagy vad bozót között a vad”. A bogáncs a mezei flórának amúgy sem a legnemesebbik egyede, de a bolond jelző (öntudatlan mozgás, céltalan sodródás) a szélben lebegés méltóságától is megfosztja. A vad bozótbzn pedig csak elbújni lehet, - de még egy közönséges vadász elől is csak ideig-óráig. Itt viszont Istenről van szó, „akitől bújni hasztalan”. Ezen a ponton, a vers 37. sorában oldódik imádsággá az Elrendelés-elhívás és a szabad akarat ellentmondásának emberi logikával feloldhatatlannak tetsző dilemmája, a „Vezessen Hozzád a szabadság!” gyönyörű paradoxonában. A „szabadság” fogalma önmagában a korlátlan mozgás és döntés képzetét kelti, amelyben a „vezetettségnek”, egy másik erő jelenlétének nincs helye. Hacsak ... hacsak nem a Dante fogalmazta (és Babits fordította) „nagy Akarattal esik minden vágyunk öszsze”, amikor Pál apostollal szólván „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gál. 2,20). Hangosan olvasva ezt a négy szóból álló óhajtó mondatot, tegyük 13
