Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 3. szám - Némediné Kiss Adrien: Valóban "sírógörcsöket kapott" Babits?

Némediné Kiss Adrien • Valóban Sírógörcsöket kapott” Babits? 67

kus Babitsot moralizáló énje „külső kényszerűségből regényírásra csábítja”. „Babits négy regénye négyszeres bizonyíték Babits költői volta mellett.” A szerző költői erőit és prózaírói gyöngéit legtisztábban „a legnagyobb igényű s a legnagyobb áldozatkészséggel végigcsinált munka”, a Halálfiai mutatja meg.

Ezután a sommás vélemény után Kassák a regény szereplőinek megformálását elemzi. Kifogásolja, hogy sokáig hiába várunk a főhőssel való találkozásra, a regény kezdetén a szereplők mind epizódalakok, egyikük sem tud kiemelkedni a miliőből. Nem cselekvő hősök. Egyedül Hintásst jellemzi teljes aktivitás, ő az egyetlen, aki előreviszi a cselekményt, megbontja a családi törvényeket; de csak „ripacsmódra eljátssza szerepét anélkül, hogy mélyebb és sorsfordítóbb emléket hagyna maga mögött”. Babits nagy ígéretekkel indítja el az életét, de nincs benne „elég keményszívűség ahhoz, hogy meredek és rövid pályát jelöljön a részére, [...] így abból, aki főhősnek indult, regényes vidéki figura lesz”.

A harmadik generációból kerül elő Babits szerint a regény főalakja; rajta keresztül mond ítéletet a környező dolgokról és személyekről. „Imruskában jelentkeznek az élet szociális elemei, meglátja a vidék lemarasztaló tehetetlenségét és megsejti, hogy az eddig látottakon és hallottakon kívül még létezik valami egyéb is, egy kultúrában gazdag és morális törvények szerint cselekvő világ. [...] Imruska világszemléleti harcban áll környezetével, dolgozni akar a jövőért és hiszi, hogy föl tudja magát szabadítani a múlt tradiciói alól. S ha a megindult vonal be tudta volna futni fölfelé ívelő pályáját, ez bizonyíték lett volna a regényíró Babits mellett.” De Imruska kikerülvén az eddig csak könyvekből és fantáziájából épített nagyvilágba, bátortalannak bizonyult. Visszakerült Cenci néni szárnyai alá.

Kassák szerint Babits „él Imruska személyében, saját ítéleteit és rajongását mondja ki rajta keresztül s Imruska kettétörött pályafutása is az író alapos vagy alapnélküli meghasonlásából következik”. Úgy érzi, Babits az alatt az öt év alatt, míg a regényt írta, „ellentétes lelki fejlődésen ment át”; „regénye elején [...] valahová egészen máshová készült, mint ahová a könyv végén megérkezett”. Ennek következménye a törés, amely „nemcsak Imruska pszichikai életvonalában, hanem a regény szerkezetében” is kimutatható. A mű közepén „a történés fejlődésének irányvonala bizonytalan lesz, [...] a mondatok mögül szinte kiérezzük az író tétovaságát, tépelődéseit önmaga sorsa és a külvilág alakulása fölött. [...] Babits Imruska figurájában kultúr-harcosnak és társadalom-reformernek készült, de egy pillanatban kihunytak előtte a lámpák, a fele útról visszakényszerült oda, ahonnan elindult és ugyanez történt könyvével is. A Halálfiai az új, nagy magyar regénynek indult s csak részleteiben tartalmaz új értékeket.”