Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Kelevéz Ágnes: "Keletre, Keletre"
52 Út Dunatáí ■ 2000. szeptember Kelevéz Ágnes „KELETRE, KELETRE" Politika és műértelmezés egy Babits-évforduión* Babits fogadtatását és utóéletét elemezve Kardos Pál 1972-ben megjelent monográfiájában a következő alcímmel látta el a befejező fejezetet: „Dicsőítés és ócsárlds”. Bár kétségtelenül retorikai túlzás azt állítani, hogy elemző szó nem született műveiről a kortársak tollából, hanem csak „dicsőítés”, de huszadik századi költőink közül kétségtelenül Babits az, akinek kritikai értékelésére paradox kettősség jellemző. Hiszen már szinte életében elindult szakralizálódásának folyamata, valamint ezzel párhuzamosan - szinte egyedülálló módon - rendkívül erős ellenkultusza is kialakult. Talán éppen ebben a kettőségben ragadható meg az ok, ami a körülötte viharzó érzelmek intenzitását magyarázza. Ugyanis az ellene induló heves támadásoknak gyakran éppen az volt az alapja, hogy a költő kiemelkedő értékét a kortársak az irodalmi kánon részének tekintették, s vagy ezt akarták szobordöntögető indulattal kétségbe vonni, vagy ehhez a vezető helyhez képest marasztalták el cselekedeteit, döntéseit. A helyzetet a Baumgarten-kuratóriumban betöltött szerep tovább bonyolította, hiszen egy virtuális költői tekintély, melynek hitelét csak a művek minősége, a felhalmozott tudás adhatja meg, egy adminisztratív és pénzügyi döntési gépezet részeként is érvényesült. A poéta doctus tiszteletreméltó véleménye megfellebbezhető, beperelhető, kifütyülhető kurátori, bírói döntéssé vált. A csonttörő hadakozások tehát magas értékszintről indultak ellene, s nemcsak irodalmi nímandok kezdeményezték, hanem - ahogy Illyés fogalmazott 1961-ben - „kebelbelitől, ügyértőtől” is érkeztek az ütések. „Az iskolát a hangra a Filozopter az irodalomban nyitotta meg” - folytatja Illyés híres cikkében,1 amikor Babits halálának 20 éves évfordulójáról emlékezett meg, és az ötvenes évek szektás kritikai élete után először emelt nyíltan szót méltó értékelése érdekében. Illyés Szabó Dezső támadásától kezdve József Attila pamfletjén át saját koráig látta húzódni az utat, mely Babits esztétikai értékelésének keserves kálváriájává vált. AJózsef Attila-kultusz kialakulásának részeként Tverdota György is részletesen elemezte a folyamatot, ahogy József Attila megdicsőülésével párhuzamosan Babitsot bűnbakká bélyegezték, és bűnösnek találták abban, hogy a fiatal költőtárs öngyilkosságot követett el. E negatív szerepkijelölés ekkor együtt járt Babits költőfe* Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeumban Az irodalom ünneplésformái c. kultusz-konferencián
