Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Sipos Lajos: A Timár Virgil fia keletkezéstörténete
Sipos Latos • A Tímár Virgil fia keletkezéstörténete 45 hogy ezt képzelte? és evvel adott címet önmaga előtt önmagának arra hogy a fiút mint egy rábízott örökséget, védelmébe vegye ? Mert bizonyos hogy ekkor már napok óta meg volt érlelve benne az öntudatlan határozat, de gyenge akarata még ürügyekbe, jogcímekbe, képzelődésekbe kapaszkodott... És bizonyos hogy abban a pillanatban nem is látta ő ezt a „könyörgő aggódást”, még ha ott is lett volna az a haldokló szemeiben. Csak utólag ébredt ennek tudatára. Abban a pillanatban csak az iróniát látta, a „szelíd iróniát”, és az kissé megzavarta az imádságban. De aztán erőt vett magán és hangosabban mormolta a nyugalmas gyászu szép latin szavakat, s kis kereszteket formált ujjával a beteg homlokán, ajkain... A fiú is imádkozott és könnyei lassan elcsitultak. A kanárimadár egyszerre megkezdte nótáját. A beteg szemei azonban megint kifejezéstelenre kerekedtek, s oktalanul jártak ide-oda, mint parányi kis fényszóró tükröcskék... Másnap vasárnap volt. Ezt a napot Tímár avval szokta megünnepelni hogy félbehagyta szokott tanulmányait és valamely költő müveit vette elő. Rendesen Vergilius volt ez, az isteni vates aki a klasszikus művészet minden pompájával már majdnem keresztény tud lenni s a Történet nagy suhanása mögött meglátja a természet csöndes szépségeit, megérzi a tárgyak néma könnyeit, leírja a gyermekek vidám ugrálását: at puer Ascanius mediis in vallibus acri gaudet equo, jamque hős cursu, jam praeterit illos... Tímár végiglapozta az éneket, amit szinte már kívülről tudott, egész az elhagyott Didó haláláig, az utolsó sorokig ahol Iris, mint egy bibliai angyal, leszáll az Olympról -mille trahens varios adverso sole colores devolat -és megszabadítja a Szerelemnek e szegény áldozatát a test bilincséből. Szórakozottan lapozott az utolsó sorokhoz - a nap beszüremkedett a nagy fa gályáin, meg-megcsillant az imazsámoly friss virága fölött, mint valamely virágos oltáron, eltapogatózott egész a pap keskeny ágyáig amely fölött egy őrangyal tárta szárnyait mint egy gyermek ágya fölött - mikor félénk kopogás hallatszott az ajtón. Pista később megvallotta hogy egy negyedóráig állt az ajtó előtt, s csak akkor szánta rá magát kopogásra mikor lépteket hallott a folyosó túlsó végéről.
