Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Sipos Lajos: A Timár Virgil fia keletkezéstörténete
Sipos Latos ■ A Tímár Virgil fia keletkezéstörténete 41 sankint tanítással ő is keresett valamit. Kis instruktor. Jó, derék fiúcska, a anyját imádta, képes volt magánál erősebbekkel bírókra kiszállni, ha valami célzással illették. (De erről sohasem beszélt odahaza.) Lina a Stirling-házba húzódott ahol olcsón kapott lakást, olcsón és messze attól a világtól mely őt megvetette. De meg tudott magának csinálni ebben a házban egy kedves, napos, meszeltfalu, kanárimadaras, vidéki kis szobát. Ház is, szoba is, olyan volt Tímárnak mintha álom volna. Ebben a házban ez a szoba! Hol vannak itt a tépett selymek és beteg illatok, a bűn hervadása, minden elképzelt és ingerlő dekadencia ? Barátságos fehérség köszönt a falakról. Tisztaság, a meszelt falak tisztasága, az ágynemüek tiszta fehérsége, egy székre dobott dunna fehérsége. Fényképek és egyszerű virágok. A fiú tankönyvei egy kis asztalkán, kézimunkakosár. S az ágy párnái közt sovány de csodálatosan finom vonásu arc. Szemek, mint egy szegény, hervadt kórón két ragyogó virág, amiket az ősz elfelejtett. És egy halovány kéz, mint gyenge nyárfának szélben intő ága... amint kicsúszik a paplanok alól. S a délutáni nap hogy megint kisütött, benéz a tiszta csipkefüggönyökön. Belép csöndesen, mint a szelíd vendég... S a ház, a csúnya Stirling-ház künn marad. Csak a verkli hangja szól be az udvarról... Azonban anyai aggodalom, és a bizonytalan jövőnek érzése tölti meg egyszercsak a szobát. A fiú elment, délutáni leckeóráira, a pap ott ült a beteg nő ágyánál, s az anya aggodalma, mint a denevér ha elmegy a nap, kiszállt és megszólalt. — Nem félek a haláltól, csak hogy mi lesz vele... Senkije sincs, senki aki gondolna rá... — De kérem, erről szó sincs - dadogott a pap, nem tudva hogy szólítsa. — Mire tetszik gondolni kérem...? Egy kis gyöngélkedés... A nő mosolygott, szelíd iróniával, s bágyadtan mint az a késő nap odakünn. — Tudom hogy gyóntatni jött... Tudom hogy meghalok... Majd csak elvégzem a számadásomat az Istennel magam... De köszönöm hogy eljött, megnyugtat ez engem. Hogy van valaki aki őt szereti, érte érdeklődik... szegény kis Pistikém! A szomszédasszony jött be akit a fiú beküldött. A nap már nem sütött. Az árnyékok lassan kezdtek terjeszkedni a világos szobában, mintha a tárgyak feketesége olvadna szét halkan. A sárga öregasszony piszmogva tett-vett a beteg körül, mert kíváncsiságból nem akart kimenni. Tímár még szeretett volna valamit mondani, de hogyan említse még egyszer a gyónást?
