Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - N. Horváth Béla: "Szublimálom ösztönöm" - nárcizmus és poetika a Szabad-ötletekben
N. Horváth Béla • „Szublimálom ösztönöm1 41 N. Horváth Béla „Szublimálom ösztönöm" Nárcizmus és poétika a Szabad-ötletekben A Szabad-ötletek-ben feljegyzett életrajzi törmelékek, töredékek és azok lírai projekciójának kapcsolata régóta magára vonta a kutatás figyelmét. Szőke György már a 80-as évek elején feltárja a korai traumatikus élmények poetikus transzformációt, az éhséggel, az evéssel kapcsolatos kényszerképzeteket, vágyakat. Ugyanő emlékeztet arra is, hogy nem csak az analitikus terápia során jutnak felszínre a korai traumák. Való igaz, az analízis ismeret- és élményanyaga még nem színezi, formálja a korai versek éhség-, anya-élményét. Az „Óh barátaim hét napja nem ettem” vagy a „harmadnapja nem eszek” minden bizonnyal biográfiailag megalapozott, ám poetikailag stilizált kijelentése más kontextusban értelmezhető, mint a harmincas évekbeli - főleg a Rapaport-időszak alatt, s után keletkező - evés-motívum. Ez utóbbihoz ugyanis interpretációs fogalmi rendszerként, logikaként szolgálhat a Rapaport-levél, illetve az első analitikus kezelés. Ennek az analitikus paradigmának létezését és értelmezési jogosultságát illusztrálandó egy (számomra) meghatározó, az életműben is kiemelkedő helyet elfoglaló vers részletének értelmezéséhez folyamodom. A hetedik már keletkezési dátuma (1932) és - látszólag - játékos, antinómikus szerkesztettsége okán is kívül maradt az analízis szellemiségébe vont művek köréből. Pedig már a szerető után járó férfi tárgykapcsolatainak megkettőződése is erre figyelmeztet: „Egy ki szivet ad szaváért, egy, ki megfizet magáért egy, ki a merengőt adja, egy, ki a szoknyát kutatja, egy, ki tudja hol a kapocs, egy, ki kendó'cskére tapos...“ Az érzelem (szív) és az érzékiség (megfizet magáért) szembeállítása, a női idea széthasadása jó nőre és rossz nőre ebben az önmegszólító és korai önértelmező versben nemcsak a neurózis látenciájára utal, hanem a költő analitikus műveltségére is. Nő-képzetét ugyanis még nyilvánvalóbbá teszi az utolsó szakaszban az „egy, kit tejes kebel ringat / egy, ki kemény mell után kap” analógia. A fiúcsecsemő és a férfi ugyanazon viszonyban van a nővel: mellét akarja. A szexuális jelentés ily
