Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"

mavilághoz talán az egykori próbálkozások s általuk az ifjúkor visszaidézésének is tarthatjuk.

A „szigorúbb” metrumok szorosan kapcsolódnak egy új tematikához, gondolatvilághoz: a Flóra-szerelem közvetlen kiváltója az olyan antik formák alkalmazásának, mint a hexameter vagy a szapphói strófa. „Ha Flóráról ír..., mintha istennőt ünnepelne, egy csodálatos, modern Pállasz Athénét, aki nemcsak a tökéletes Szépség, de a tökéletes Értelem is. Akit csak klasszikus mértékben szabad dicsőíteni” - írja Németh Andor.

S ez a vers is, az ifjúkori szapphói strófákkal ellentétben, formailag tökéletes. A költő nem él a Szapphó- és Catullus-féle licenciával, amely szerint a második láb trocheus is lehet spondeus helyett. Megtartja a cezúrákat is. A szapphói strófa modern megjelenései, így például Babits Medve-nótáig vagy az Oda a bűnhöz sorok és strófák közötti enjambement-októl szaggatott, nyugtalan versszövegek. József Attilánál áthajlást is csak sorok közöttit s csak kettőt találunk. Az egyik a negyedik versszakban van, ezt az adoniszi sor: értelem árad önmagában is hangsúlyos volta enyhíti. A másik szinte fel sem tűnik, hiszen szintaktikailag lazán kapcsolódó mondatrészeket választ el egymástól: ...s napvirág, felhők, remegő levél közt / hajlik az estnek.

A szapphói strófa különlegessége, hogy a többitől eltérő metrikájú utolsó sor, az adoniszi kólón lehetőséget biztosít a kiemelésre, így gyakran tartalmilag is nyomatékos. 3 József Attilánál az öt strófából négyszer valósul ez meg: Flóra, szeretlek! - ...mint leszek ember. - ...értelem árad. - ... rabmadaracskám!

A szavak jelentése és hangulata szerint két nagy, jellemző csoportot különböztethetünk meg a költemény szókincsében: az egyikbe a racionális, kereső elme fogalmai, „bal agyféltekés” szavak tartoznak: emberként, dolgok, okos, értelem, mindenség. Az Eszmélet)óz%ziAttilájának kulcsszavai ezek. A másik csoport „jobb agyféltekés”, többnyire onomatopoetikus, erős hangulati tartalmú szavakból áll, legszembetűnőbb vonásuk a zeneiség, az /-ek és r-ek, a rövid szótagok könnyűsége: lágy, lehü, varázslat, bűvöl, könnyű, remegő, hajlik, szöktet, paripán, árad, csevegőm. E két szócsoport együtteséből származik a himnikus hang, a József Attila-i teljességigényre oly jellemző „kecsesen okos csevegés”.

E szavak között külön figyelmet érdemel a költői szóhasználat pregnáns képviselője, a/etó. Az [Én, ki emberként...] vázlatában még: Az ajkaidról áradó varázslat /lágy lehe teszi / hogy hű kutyaként hever lábadnál sfigyelve / e szimatoló szív s e nyugtalan elme. A leh a leheletből származó költői elvonásnak s így hasonló, de intenzívebb jelentésű szónak tűnik. A Czuczor-Fogarasi szótárban azonban e rövid alakot is megtaláljuk „állati (!) gyöngéd fuvalmú hang” jelentéssel. Adynál is előfor

5