Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Gajdó Ágnes: Szentségtörés vagy plasztikai műtét?: Illyés Gyula Bánk bán-átigazolásáról

Gatdó Ágnes • Szentségtörés vagy plasztikai műtét?

35

ban bűnös, hogy ártani akar az országnak, hanem abban, hogy csak a maga rokonainak akar használni. S ez az ok már elegendő Bánknak, hogy beteljen a - Melinda elcsábításával már félig telt - pohár. Cselekednie kell, mert ezt a gonoszságot nem nézheti tétlenül tovább. A királyné kerítő (bűnös Melinda elcsábításában), a merániak felforgatták az országot.

Az Illyés-változatban Bánknak csak félig van igaza. Gertrudis nem tudott Ottó cselekedeteiről, így nem lehet emiatt vádolni. A királyné ártatlanságáról egyébként Katona negatívan nyilatkozott: „Csak tiszteletre méltó állapotja az, mely engem valamennyire mentségére kényszerít.” Illyés még jobban menteni igyekszik a királynét. Az „átigazított” Gertrudis „cincogó” szalmaözveggyé töpörödött, politikai nagysága is sokkal kisebb lett. Ez pedig Bánk harcát, tettét is lekicsinyíti, hiszen törpe ellenféllel szemben kisebb a küzdő ellenfél nagysága. A kritikus ábrázolással jelentéktelenebbé vált Gertrudis nem méltó ellenfele a haragvó nagyúrnak. A királyné ábrázolása azonban nem egységes. A régebbi magyarázók úgy értelmezték, hogy a királyné egyetlen mondatával - „Hitvány, ne bántsd hazámat!” - fölébe kerül Bánknak, ő lesz a drámai hős. Ezt a félreérthető szituációt Illyés sem korrigálta.

Melinda a királyné előtt - őrülése közben - igen súlyos vádakat fogalmaz meg. Egy pillanatra kitisztulnak gondolatai, minden aljasságot világosan Iát. Ezen a párbeszéden semmit nem változtat Illyés, hiszen - talán - ez a darab egyik legtökéletesebben sikerült része. Melinda tragédiáját itt értjük meg igazán, az ellene elkövetett bűnök itt kapnak a legerősebben hangsúlyt. Merész hangon szól a királynéhoz: „El ezzel a szennyes kézzel! // Nem csókolom, - nem is csókolhatom / azon kezet, mely útat nyithatott / lelkem kirablására.”

A főszereplőkön kívül azokat a mellékszereplőket kell különös figyelemmel megvizsgálnunk, akik a tragédiát előidézik, és a drámai cselekményt előbbre viszik. Gondoljunk csak az ámító Ottóra és az „ott van a haza, ahol a haszon” elvet követő Biberachra! Egyik ellenszenvesebb, mint a másik. Biberach kétszínű tanácsai a jól ismert köpönyegforgató taktikát követik. Bölcs mondásai az élet alapos ismerete nélkül nem születhetnének meg. Életfilozófiája, cinikus, gúnyos, ironikus megjegyzései elgondolkoztatják az olvasót. Tetteit hideg, számító értelem irányítja. Mesterkedési mozgásba hozzák és tartják a cselekményt. Jelleme Illyés „bonckése” nyomán sem változik. A néhány betoldott gondolat csak erősíti a figuráról alkotott negatív képet.

Ottó sokkal alávalóbb, mint tanácsadója. Útját aljas cselekedetek és hullák kísérik. Gyáva és tehetetlen, vágyódása ösztöni és állatias. Sarokba szorított hitvány féregként gyilkol. Melindának tett szerelmi vallomása ravaszkodás. Illyés egy „se-