Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Francis Fukuyama: Bizalom (részlet)
Úr Dunatái • 1999 december 65 ben, és e kettő között bármely más csoportban. A társadalmi tőke abban különbözik az emberi tőke más formáitól, hogy általában kulturális mechanizmusok - vallás, hagyomány vagy történelmi körülmények - hozzák létre és továbbítják. A közgazdászok többnyire azzal érvelnek, hogy a társadalmi csoportok képződése tudatos szerződéssel is megmagyarázható: a szerződő felek olyan egyének, akik racionális elmemunkával arra a következtetésre jutottak, hogy érdekeiknek hoszszú távon az együttműködés felel meg. E felfogás szerint az együttműködéshez nincs szükség a bizalomra: a felvilágosult önérdek, amely olyan jogi mechanizmusokra támaszkodik, mint a szerződések, ellensúlyozni tudja a bizalom hiányát, és lehetővé teszi idegeneknek is, hogy összefogjanak, s egy közős cél érdekében szervezetet létesítsenek. Az önérdekre alapozva bármikor lehet csoportokat alakítani, és a csoportalakítás nem kultúrafüggő. De bár a szerződés és az önérdek fontos forrása a társulásnak, a leghatékonyabb szervezetek a közös etikai értékrendű közösségeken alapulnak. Ezeknek a közösségeknek nincs szükségük terjedelmes szerződésekre és belső viszonyaik jogi szabályozására, mert a már meglévő „morális közmegegyezés” kellő alapot ad a csoport tagjainak a kölcsönös bizalomra. A társadalmi tőke, amely az ilyenfajta morális közösség létrehozásának előfeltétele, nem szerezhető meg, mint az emberi tőke más formái esetében, racionális befektetési döntés által. Azaz egy egyén elhatározhatja, hogy „beruház” a hagyományos emberi tőke területén: egyetemet végez, vagy gépész, esetleg számítógép-programozó lesz - egyszerűen csak be kell iratkoznia a megfelelő karra vagy iskolába. Aid viszont társadalmi tőkét akar szerezni, annak hozzá kell idomulnia egy közösség morális normáihoz, és ebben a közegben olyan erényekkel kell gazdagodnia, mint a hűség, a tisztesség és a megbízhatóság. A csoportnak, mint egésznek pedig közös normákat kell elfogadnia, mielőtt a bizalom általánossá válhat a tagjai között. Más szóval a társadalmi tőkét egyedül cselekvő egyének „csak úgy egyszerűen” nem szerezhetik meg. Tudniillik inkább a társadalmi, semmint az egyéni erényeken alapul. A társulási hajlandóságot sokkal nehezebb megszerezni, mint az emberi tőke egyéb formáit, de mivel az etikai habitus az alapja, megváltoztatni vagy elpusztítani is jóval nehezebb. Egy másik kifejezés, amit gyakran fogok használni e könyvben, a spontán társaskészség, amely a társadalmi tőkének afféle részhalmaza. Minden modern társadalomban folytonosan létesítenek, megszüntetnek, átalakítanak szervezeteket. A társadalmi tőke leghasznosabb fajtája gyakran nem az a képesség, hogy hagyományos közösségekben vagy csoportokban, ezek fegyelmét betartva tudunk
