Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Michel Foucault: A szexualitás története (részlet)
Úr Dunatát • 1999 december 59 kenység sajátos formáját, a férfiasság és a nőiesség sajátos keverékét látták benne: Westphal híres cikke az „ellentétes szexuális érzésekről” 1870-ben jelent meg, és ezzel a cikkel született meg a kategória. A homoszexualitást attól kezdve tekintik a szexualitás egyik lehetséges formájának, hogy leválasztották a szodómiáról és valamiféle belső kétneműséget, lelki hermafroditizmust csináltak belőle. A szodomita visszaeső eretneknek számított, a homoszexuális viszont embertípus. A kisebb perverziók kedvelői szintén is sajátos embertípusnak minősülnek - e típusokat a 19. században osztályozzák és nevezik el a pszichiáterek: ott vannak Laségue exhibicionistái, Binet fétisimádói, Krafft-Ebing állatokkal fajtalankodó perverzei (zoofilek és zooerasztok), Rohleder maszturbálói (auto-monoszexuálisok); aztán ott vannak a kukkolók(mixoscopia, presbyophilia), a szexuálesztétikai eltévelyedettek és a diszpareuniás nők. E - megannyi eretnekségre utaló - szép nevek mind olyan természetet jelölnek, amely megpróbál megfeledkezni magáról, csakhogy összeütközésbe ne kerüljön a törvénnyel, de közben nagyon is tisztában van önmagával, és ezért újabb és újabb alfajokat hoz létre, még ott is, ahol nem létezik már számukra rendszertani kategória. Az eltévelyedéseket üldöző hatalmi mechanizmus nem is annyira kiirtásukra törekszik, mint inkább valamiféle elemezhető, látható és állandó valósággal akarja felruházni őket: az eltévelyedést belevetíti a testekbe, becsúsztatja a cselekedetek mögé, osztályozási és értelmezési elvvé emeli, ebben látva a zűrzavar létokát és természetes rendjét. Vajon tilalom sújtja ezeket a betegesnek tartott szexuális szokásokat? Nem, sokkal inkább arról van szó, hogy ezek a gyakorlatok elkülönülnek egymástól, és mindegyiknek kialakul a sajátos arculata. Arról van szó, hogy miközben mind jobban elterjednek, egyre inkább beágyazódnak a valóságba, egyre szervesebb részévé válnak az egyénnek. 3. E hatalmi formának sokkal állandóbb, sokkal figyelmesebb és kíváncsibb jelenlétet követel meg ahhoz, hogy fennhatóságát gyakorolhassa, mint a régi tilalmak; ez a hatalmi forma közelséget feltételez; legfontosabb módszere a felügyelet és a kitartó megfigyelés; megköveteli a kommunikációt, a vallatást: csakis azzal lehet kicsikarni a beismerő vallomásokat, csakis azzal lehet napfényre hozni olyan titkokat is, amelyekre a kérdések eredetileg nem is vonatkoztak. Ez pedig elképzelhetetlen fizikai közelség és erős érzelmi bevonódás nélkül. Mindennek egyszerre eszköze és következménye a szexuális furcsaságok medikalizálása. A szexualitás furcsaságai, amelyek meghatározzák az egyén jellemét, szervesen hozzátartoznak a testhez, és alá vannak rendelve az egészség és a patológia technológiájának. És megfordítva, mihelyt medikalizálható lesz a perverzió, mihelyt betagozódik az
