Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Michel Foucault: A szexualitás története (részlet)
M Michf.i. Foucault ■ A szexualitás története (részlet) latát: a kánonjog, a keresztény lelkipásztori gyakorlat és a polgári törvénykönyv. E három kód mindegyike a maga módján jelölte ki a határvonalat a szabad és a tilos között. Márpedig mindhárom kódnak a házastársi kapcsolat állt a középpontjában - az előírások valóságos tömegével bástyázták körül a házastársi kötelességet, a kötelesség teljesítésének képességét, a kötelességteljesítés módját, a kötelességteljesítéssel kapcsolatos követelményeket és az erőszakos cselekedeteket, azokat az öncélú vagy helytelenített kedveskedéseket, amelyeknek a házastársi kapcsolat szolgál ürügyül, a kapcsolat termékenységét, azt a módot, ahogyan megpróbálják terméketlenné tenni, azokat az időszakokat, amelyekben ajánlatos a terméketlenség (a terhesség meg a szoptatás, valamint a nagyböjt és az önmegtartóztatás időszakait), végül a szexuális érintkezések gyakoriságát és ritkaságát. Számtalan szabály és intelem foglalkozik, szinte mániákusan, a házastársi szexualitással. A házastársi kapcsolat a különböző kényszerek lehető legintenzívebb fókuszpontja; a házastársi kapcsolat a leggyakoribb téma, és erre kényszerítik rá a legrészletesebb gyónást. Ez a kapcsolat állt a legszigorúbb felügyelet alatt: ha valami kifogásolhatón érték, kötelessége volt, hogy megmutassa és tanúk előtt igazolja magát. A „többi” kapcsolat inkább homályban maradt; gondoljunk csak a szodómia státusának bizonytalanságára, vagy a gyermeki szexualitás iránt tanúsított közömbösségre. Emellett a különböző törvénykönyvek nem vontak éles határt a házassági szabályok áthágása, illetve a nemzés kötelezettségének megszegése között. A házasságtörés éppúgy büntetést érdemelt, mint a különleges gyönyörök kedvelése. A súlyos vétkek listáján csak fontosságuk különböztette meg egymástól a bujálkodást (a házasságon kívüli nemi életet), a házasságtörést, a leányszöktetést, a spirituális vagy testi vérfertőzést, illetve a szodómiát meg a kölcsönös „becézgetést”. Ami az igazságszolgáltatást illeti, egyformán büntették a homoszexualitást meg a házastársi hűtlenséget, a szülők beleegyezése nélkül kötött házasságot vagy az állatokkal való közösülést. A profán és az egyházi világban egyaránt csak a törvényszegés tényét vették számításba. A „természetgyalázás” természetesen itt is és ott is maga volt az iszonyat. De a közfelfogás szerint csak szélsőséges formája volt a „törvényszegésnek”; ez is csak törvényszegés volt, a dolgok rendjét és az élők lehetséges kapcsolatait szabályozó törvények megszegése, amelyek ugyanolyan szentek, akár a házasság törvényei. A szexualitás terén érvényes tilalmak alapvetően jogi természetűek voltak. A „természet”, amellyel igazolták őket, akkoriban még szintén egyfajta jog volt. A hermafroditák sokáig bűnözőnek számítottak, vagy a bűn gyermekeinek, mivel anatómiai felépítésük, sőt, egész lényük nyíltan
