Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - Jean-Francois Lyotard: A történelem egyetemessége (részlet)

48 Tean-Francois Lyotard • A történelem egyetemessége (részlet)

Jean-Francois Lyotard A TÖRTÉNELEM EGYETEMESSÉGE ÉS A KULTÚRÁK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK (részlet)

Itt az ideje, hogy rátérjünk az előadás címében jelzett témára. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon a modernség kifulladása abban a formában, amelyet Adorno a metafizika bukásának nevezett (s amely számára a kötelesség kanti tézisével vagy az Auschwitznak nevezett esztelen pusztítással szembehelyezett hegeli gondolkodás affirmativ dialektikájának kudarcában koncentrálódott), felmerül bennem a kérdés, hogy ezt a kifulladást vagy gyarlóságot nem annak a tényezőnek az ellenállásához kell-e kapcsolnunk, amelyet a nevek világának vagy a világok nevének sokrétűségeként, a kultúrák meghaladhatatlan sokféleségeként jelölnék meg. A kérdést ily módon megközelítve, befejezésként visszatérnék néhány, már említett aspektusra a nagy elbeszélések egyetemességét, a mi státusát, a modernség sebezhetőségének okát s végül a legitimáció jelenkori kérdését illetőleg.

Gyermekként vagy bevándorlóként tulajdonnevek elsajátításával lépünk be egy kultúrába. Meg kell tanulnunk azokat a neveket, amelyekkel hozzátartozóinkat, a tág értelemben vett hősöket, a helyeket, az időpontokat, s Kripke nyomán még hozzátenném: a mértékegységeket, a tér, az idő, a csereérték egységeit jelöljük. Ezek a nevek „merevjelölők”, semmit sem jelentenek, vagy legalábbis különféle és vitatható jelentésekkel terhelhetők, teljesen heterogén rendszerbe tartozó (leíró, kérdő, felmutató, értékelő, előíró stb.) mondatok köthetők hozzájuk, és egymással összemérhetetlen (kognitív, perszuatív, epidiktikus, tragikus, komikus, ditirambikus stb.) diszkurzív műfajokba foglalhatók. A neveket nem önmagukban, hanem kis történetekben elhelyezve sajátítjuk el. Az elbeszélésnek az az előnye, hangsúlyozom ismét, hogy a heterogén diskurzuscsaládok sokaságát fogadhatja magába, feltéve, ha kellőképpen kitágul, „felfújódik”, hogy így mondjam. Ezeket a diskurzuscsaládokat rendezi azokba az eseménysorokba, amelyeket a kultúra tulajdonnevei jelölnek.

E szerveződés erős koherenciáját megkettőzi az a mód, ahogyan az elbeszélést továbbadják, ami különösen jól látható azokban a társadalmakban, amelyeket a könnyebbség kedvéért „vad” társadalmaknak nevezek. André Marcel d’Ans ezt írja: „A kasinaváknál minden egyes miyoi (hagyományos mítosz, mese, legenda, írás) a következő formulával kezdődik: »íme ennek vagy annak a története, ahogy