Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Gajdó Ágnes: Szentségtörés vagy plasztikai műtét?: Illyés Gyula Bánk bán-átigazolásáról

folyna, donognak, csapra ütik véreket, bódorogni, dörömböz, poronty. Talán az író - ezzel is jelzett - egyediségét, különállását, alkotói öntudatát nem nézték jó szemmel. Talán azért idegenkedtek a műtől, mert Katona nem vállalt közösséget kora nyelvileg uralkodó áramlataival. A kényesebb neológ csoport már e „bárdo­­latlan külső” miatt is kicsinyelhette. Gyulai Pál szerint „Katona egész nyelvtudo­mányát a népből vette. Úgy írt, amint beszélt.” Ez adta meg a dráma jól ismert, jel­legzetes, ódon zamatát. Szerb Antal elfogulatlanul dicsérte: „Katona hősei nem szívesen beszélnek, darabosan jön ki belőlük a mondat, és gyakran a fele benntö­rik, mint a darázs fullánkja. De néha, feszült pillanatokban megoldódik a szavuk, és csodálatos képekkel fejezik ki emésztő fájdalmukat. [...] Ez a nyelv az, amely az első intonációtól az utolsó szóig magával ragad, és kiváltja azt a megrázkódtatást, a katarzist, ami a klasszikus hagyományok óta a tragédia célja.” Az Új írás 1976. áprilisi számában megjelent az átigazított Bánk bán, amely­hez Juhász Ferenc írt előszót: „Csak annyi történt, hogy az élő halandó halhatat­lan kihúzta a halott halandó halhatatlan csontvázát a gyökeres homok-sírból. S írószékébe ültetvén asztalához, a csontváz fölött mögéje hajolt, megfogva a csont­kezet (a szellemkezet?) a Jelenkor szívütéséhez igazította a papirosba-halhatatla­­nult Múlt-Idő szívütését. S így együtt-dolgozva (a csontváz-halhatatlanság, s az égő, gyötrődő tudat) átigazították: ők ketten a Bánk bánt: Katona József és Illyés Gyula!” A mélyebb tanulmányozás napvilágra hozta Illyés változtatásait. Már az Elő­­versengésben kisebb-nagyobb javítások tűnnek a két művet párhuzamosan olva­sók szemébe. 1. A dőlt betűvel szedett szavak, kiemelések szinte kivétel nélkül el­tűntek. 2. Ottó szövegéből Illyés kihúzott egy túlzottan patetikusnak tűnő részt. 3. Régies hangzású kifejezéseket változtatott meg. 4. Biberach szövegének kiegé­szítésével Melinda jelleméről hallunk. A lézengő ritter Ottónak beszélve így jel­lemzi Bánk hitvesét: „Tán elszomorította / hajdani sorsa. Mert hogy idegen vagy / s ő is idegenből szakadt ide. / Nem téged siratott ő: hajdani / spanyol hazáját...” 5. A furcsa, néhol magyartalannak tűnő szórend következetlen megváltoztatása. Például: „Könnyezni vagy pedig / nevetni; az mindegy az asszonyoknál” - írta Ka­tona. Illyésnél: „Könnyezni pedig vagy / nevetni; az mindegy az asszonyoknál.” Az első felvonásban is számos probléma merült fel: Mikhál és Simon bán ro­mantikus túlzásokkal teli párbeszéde, a csodálatos szülés, de még inkább Bánk ha­zaérkezése, a rejtekajtó, az a pillanat, amikor Bánk meglátja a Melinda kezét csó­koló Ottót. Az átigazítás elhagyta a bojótiakról szóló párbeszédet, de Simon bán kétkedő, megalkuvásra hajló jellemének legfőbb ismertetőjelét is („De hátha mé­gis úgy lehetne?”). Itt felmerül a kérdés: vajon csupán egy-egy frázis hiányáról van ____________Gatdó Ágnes • Szentségtörés vagy plasztikai műtét?_________33

Next

/
Oldalképek
Tartalom