Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában (részlet)
26 Sigmund Freud • Rossz közérzet a kultúrában (részlet) Sigmund Freud ROSSZ KÖZÉRZET A KULTÚRÁBAN (részlet) A pszichoanalitikus munka arra tanított bennünket, hogy éppen a szexuális élet e kudarcait az úgynevezett neurotikusok nem viselik el. Tüneteikben pótkielégüléseket hoznak létre, melyek azonban vagy magukban véve okoznak kínt, vagy úgy válnak kínforrássá, hogy nehézségeket okoznak nekik a külvilággal és a társadalommal szemben. Az utóbbi könnyen érthető, a másik új talányt ad fel. A kultúra azonban még más áldozatot is követel, mint a szexuális kielégülését. A kulturális fejlődés nehézségét úgy fogtuk fel, mint általános fejlődési nehézséget azáltal, hogy a libidó tevékenységére vezettük vissza, arra az idegenkedésére, hogy valamely régi pozíciót egy újért elhagyjon. Körülbelül ugyanazt állítjuk, ha a kultúra és a szexualitás közötti ellentétet abból származtatjuk, hogy a szexuális szeretet két személy közötti viszony, melynél a harmadik csak felesleges vagy zavaró lehet, míg a kultúra nagyobb embertömegek kapcsolatán alapul. A szerelmi viszony csúcspontján megszűnik az érdeklődés a külvilág iránt; a szerelmespár elég önmagának, még a közös gyermekre sincs szükség, hogy boldog legyen. Semmilyen más esetben nem árulja el Erósz olyan érthetően lényének velejét, azt a szándékot, hogy többől egyet hozzon létre; ám ha ezt, mint ahogyan közmondásossá vált, két ember szerelmében elérte, ezen nem kíván túllépni. Eddig egészen jól el tudjuk képzelni, hogy valamely kultúrközösség ilyen individuum-duplikátumokból állna, melyek miután maguk között libidinózusan kielégültek, a munka és érdekközösség kötelékével is kapcsolódnak egymáshoz. Ebben az esetben nem volna arra szükség, hogy a kultúra a szexualitástól energiát vonjon el. De ez a kívánatos állapot nem áll és soha nem is állt fenn; a valóság arra utal, hogy a kultúra nem elégszik meg az eddig elismert kapcsolataival: a közösség tagjait libidinózusan is egymáshoz akarja kötni, minden eszközt igénybe vesz és minden utat pártol, hogy erőteljes azonosításokat létesítsen közöttük, a legnagyobb mértékben felhasználja az eszközében gátolt libidót, hogy a közösségi hordákat barátsági kapcsolatokkal erősítse. E szándékok teljesítéséhez elkerülhetetlen a szexuális élet korlátozása. Viszont belőlünk hiányzik a szükségszerűség belátása, ami a kultúrát erre az útra tereli és megalapozza ellenséges érzületét a szexualitáshoz. Valamilyen, még általunk fel nem fedezett más zavaró tényezőnek is kell lennie.
