Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Fried István: "Az eredetiség alkotása..."
Fried István •....az eredetiég alkotás.’ 29 szabad és öntudatos rendelkezés mellett, éppen ellenkezőleg: lemondani látszanak az eredetivé válás aktusairól: „Mindig olyan minták után akartunk futni, amikhez semmi közünk. Olyan ruhákba öltözni, amik nem illenek ránk, álarcot ölteni, hogy elrejtsük az igazságot: mások vagyunk, végérvényesen mások, akiknek nincs semmihez semmi közük, olyan ország, mely gombaként bújt elő egy névtelen, kitalált, a teremtés első napja előtt kitalált vidék közepén. Nem látja ezt a Mexikót, amely a nyakát töri, csak hogy egy vonalba kerülj ön Európával meg az Egyesült Államokkal ?(...) Nem látja, hogy ez az egész egy karnevál: monarchista, liberális, comte-i, kapitalista karnevál?” Az Áttetsző tartomány vívódó írófigurája két, egymásnak igencsak ellentmondó elképzelést fogalmazgat, először leírja, majd dadogja, mindezt mégsem minősíthetjük Fuentes értékítéletének, sem „írásfordulatá”-nak, pusztán ama figyelmeztetésnek, amely jelenségek, hitek, megfontolások, állásfoglalások egyértelműsége után teszi ki kérdőjelét. Jauß a posztmodernről szólva olyképpen fogalmaz, hogy „ez a hagyomány mindenfajta autoritásával szembeni új elfogulatlanságból származik, a korábbi dolgok dekompozíciójából és rekompozíciójából, a múlt olyan újraelsajátításából s egyben megfiatalításából, ahol egy korszaktudatnak az a visszája látható, amely már teljes tudatában van utólagosságának, s mégis épp ennek pozitívvá tételével képes újra kreatívvá válni”. Csak annyit kiegészítésül, hogyjauß posztmodern-meghatározása nem keveset köszönhet a latin-amerikai irodalom XX. századi alkotóinak (a mexikói Fuentes mellett az argentin Borgesnak, a perui Vargas Llosának, a kolumbiai García- Marqueznek), akiknek prózája egyfelől regény/elbeszélés de- és rekompozíciójának következetes megvalósításában volt érdekelt, másfelől regényviláguk „kulturális” pluralitásával érzékeltették a világ «yraelbeszélhetőségét, mítosznak, politikai történéssornak, irodalommá emelt örökségnek egymást módosítva feltételező, összejátszó sokszerűségét. Ez a sokszerűség természetszerűleg a bibliai, a törzsi, a görög-római, a spanyol „világirodalmi” történeteken kívül a nemzetit is tartalmazta (a Fuentes-idézetek utalnak rá). Olyan kulturális areáról hoznak hírt, amelynek története az egységtörekvéseken kívül bőségesen tartalmazza a testvérháborúk, a diktatúrák, a határvillongások, a menekülések/emigrációk, a gerillaharcok, a különféle nacionalizmusok és populizmusok gazdagon rétegzett eseménysorát, nem kevésbé az önmeghatározások évszázados kísérleteit az „eredeti” és a befogadott/asszimilált kultúrák küzdelmeire reagálva. Ez az önmeghatározás az eredetiség megalkotásának igényében is jelen van, miközben a „másság” is szót
