Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Rimócziné Hamar Márta: Babits Mihály - Virgil - Vergilius
64 Úr Dunatát • 1999. túnius télén meglelt fiával. Miért érezzük így? Talán azért, mert Vitányiról tudjuk, hogy ő „nem táplált ideálokat a családi életről; a. családi szeretetről”. Fél az öregedéstől. Hirdeti, hogy „Semmi sem pótolja a valódi, a testi ifjúságot - a testben van az ihlet, az erő...” Nem szereti a fiát, csak kell neki! „Első osztályú gyors vonaton, majd vicinálison folytatta útját, amikor Sótra ment fiát megismerni. És hogyan jönnek el? Akárcsak Aeneas Didótól, hajóval\ Babitsnak - úgy tűnik - fontos az elutazás leírása. Virgil és Pisti még egyszer találkoznak a hajóállomáson. Búcsúznak. Pisti gyors léptekkel hátra sem nézve sietett föl a hídon a hajóra Vitányi nyomában. Tehát követte, de nem apró, lassabb lépésekkel, mint a föntebb tárgyalt helyen (sequiturque patrem non aequts passtbus, Aen. II. 724.). Most gyorsan hagyja el Pisti Tímár Virgilt. Vitányit követi immáron: „nemsokára megjelentek a fedélzeten.” Sejtésünkre, miszerint Aeneas azonos valakivel, vagy hasonló hozzá jellemében, vagy jellemtelenségében, Babits maga ad választ rejtélyes módon. Mindöszsze a járművek használatára kell figyelnünk. Hajóval szökik el Aeneas, hajóval utazik el Vitányi és Pisti, a fia, Sótról, ahol szeretetet kapott a fiú - bensőségeset, mélyről jövőt - sok mindenkitől, de főlég az őt apaként szerető paptanártól, Tímár Virgiltől. Vitányi affektált idegességgel ad rendelkezést a hordárnak, Pisti „napnak fordult arccal mosolygott vissza”, de Tímár megfigyelte, „hogy őreá nem nézett”. Ez a befejező mondat bizonyítja, hogy Virgil szeretetszomja a búcsú pillanataiban sem kapott enyhülést. Igaz, Pisti nem fogta meg Virgil kezét sem. Elhagyatottságában mégis Virgil a leggazdagabb vesztes. Őrzi a szeretetmorzsákat és keresi majd a fensőbbrendű égi szeretetet ezután.
