Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Rimócziné Hamar Márta: Babits Mihály - Virgil - Vergilius

58

Út Dunatát • 1999. június

zony nem siratta el Didót, hitványán elhagyta őt. Virgil siratja Didót is, de vele együtt minden bizonnyal Vagner Pisti nemrég elhunyt édesanyját is, Linát. Közös a sorsukban, hogy mindketten elhagyatva, méltatlan halállal haltak meg. Az eposzban Aeneasnak van fia, Ascanius, Babitsnál Linának van árvája, Vagner Pisti.

Babits utolérhetetlen művészettel szerkeszti össze regényét Vergilius eposzával. Mivel Virgilnek nincs fia, Aeneasnak pedig van, következésképpen Aeneashoz hasonló valódi apa „kell” Pisti mellé. Okfejtésünket Babits igazolja a regény végén. Virgil-Babits viszont mérhetetlenül vágyik rá, hogy neki is legyen fia. Ezt bizonyossággal lehet az idézett helyből kiolvasni, elemezni. Ugyanis Virgil olyan helyeket keres az Aeneisben, ahol Aeneas fiáról esik szó, de nevét elhagyja. Igen lényeges momentum ez a regény megértése szempontjából. Ezt olvassa Virgil:

„Seqmturquepatrem nonpassibus aequis” (Követi atyját [a fia] nem vele azonos léptekkel, hanem gyermek-módra, apróbb lépésekkel”.

Figyelemre méltó, hogy miből, mit idéz Babits!

(„...dextrae se parvus Julus

implicuit) sequiturque patrem non passibus aequis (Aen. II. 723-724, 126. 1.)

„...Julus, a csöpp, jobbomba fogódzik,

És apró kis lépteivel lohol atyja nyomában.” (143. 1.)

sequitur - követi

ki? - elhagyja Babits (Ascaniusj = Julus

kit? - patrem (az apát)

Virgil gondolatban Aeneas fiát magáénak vallja, magáénak szeretné tudni.

Lényeg, hogy a fiú csatlakozzon hozzá, kövesse őt, hisz sem apja, sem anyja nincs. Szinte azonos élethelyzetek. Ascanius is anya nélkül maradt, hisz Creusa, az anyja meghalt Trójában, de megvan, él az apja, Aeneas.

A Vagner Pisti apjának létéről a regény első részében még nem tudunk. Ezért nemcsak mesteri, hanem drámai Babits sortöredék idézése, hisz kihagyja a latin szövegből azt a részt, hogy a gyerek kapaszkodik apja jobbjába, jobb kezébe.

Virgilt mint apát csak követi Pisti, de nem fogja meg a kezét Ascaniusként. Az érintés, a kézvarázs elmaradt, nem kapaszkodtak eléggé, elválaszthatatlanul egymásba. Az egymást követés - mint a regény végén megtudjuk - nem elegendő. A gyereknek úgy meg kell fogni a kezét, hogy később már ne lehessen tudni, ki-kinek fogja a jobbját. Fiú az apáét, apa a fiúét. Nem is fontos, a lényeg a kezek egymásba