Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Glósz József: A középbirtokos nemesség reformkori vezető szerepének gazdasági,társadalmi és közjogi alapjai
Glósz József • A középbirtokos nemesség... 23 tasítás volt. Ám a Habsburgok és a nemesség közötti koalíció a forradalom-ellenesség bázisán valószínűleg akkor is széthullott volna, ha az udvar nem áldozza fel egy újabb centralizációs kísérlet oltárán a szép egyetértést. A formálódó birtoküzemek kecsegtető kilátásai, az eladósodottak reménytelensége mind a változásokhoz fűződő várakozásokat erősítette. A nemesi reformmozgalom azonban aligha vezethető le kizárólag - utóbb illuzórikusnak bizonyult - anyagi reményekből. Szerepet játszott benne a Szent Szövetség egész restaurációs korszakára jellemző gyengeség és belső kétely, amely egy eleve vesztes csata utóvédharcaira rendezkedett be. A 18/19. század fordulójára lényegében megszűnt Magyarország fizikai, politikai és szellemi elszigeteltsége Európától. A köznemesi elit több nyelven beszélő, olvasott, tájékozott képviselői az arisztokrácia nyomdokain bejárták Európát, ám a kulturális sokk, amellyel ők is szembesültek, nem bénítólag hatott rájuk, ellenkezőleg, tettekre sarkallt. Erjesztő hatásuk nyomán a változó társadalmi hangulat a középbirtokosok szélesebb köreit is megérintette. Erről tanúskodik a birtokosság körében járványszerűen terjedő jogi allodizációja az eddig úrbéres földeknek, amely azzal számolt, ami nyíltan sokáig kimondhatatlan volt: a jobbágyság elkerülhetetlen felszabadításával. A nemesség bevonva a harmadik rendet a nemzet körébe lényegében az etnikumot tette meg a rendiség helyett a társadalom új rendező elvévé, s ezzel közvetve maga is hozzájárult az immáron nemzeti alapú elkülönüléshez, s ami ezzel járt, új, konkurens nemzeti elitek színrelépéséhez. Vagyis a reformerek 1848-ban realizálódó programja liberális szabadságeszményével nem oldotta fel a szociális konfliktusokat, viszont a vele szorosan összefonódott nacionalizmus új, egymással versengő, sőt ellenséges közösségeket keltett életre, lehetővé téve a birodalom fenntartására törekvő Habsburgoknak, hogy immáron ne a parasztsággal, hanem az ország nemzetiségeivel tartsa sakkban a magyar nemesi elitet. Bár ennek az elitnek fűződtek bizonyos illúziói a jobbágyfelszabadításhoz, a polgári szabadságjogok biztosításához - nem csupán szociális, hanem nemzetiségi békét is reméltek tőle a magyar szupremácia elfogadásával - mégsem vádolhatok azzal, hogy gyanútlanul sétáltak volna bele a történelem által állított csapdába. A politikai programalkotók nem csupán a fenyegető veszedelem hazai és birodalmi, hanem nemzetközi vonatkozásaival is tisztában voltak, s úgy reagáltak, ahogyan egy megoldhatatlan dilemma előtt állván az elitek szoktak: kételyeiket elhallgattatva járták kiszabott útjukat. Heroizmusa, eleve kudarcra ítéltsége ellenére sem volt küzdelmében Don Quijote-i, hiszen nem a múltba, hanem előre te-
