Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Kupa László: Beöthy Leó
16 Úr Dunatát • 1999. június Károly javaslatára 1877-ben az MTA levelező tagjává választotta. Székfoglaló értekezése azonban tudományos életműve újabb szakaszát jelzi. Társadalomnéprajzi témát választ, a társadalom keletkezéséről értekezik. Már történelmi regényei hátteréül is a történelem korai eseményei szolgálnak, „Júda, Izrael és Aram” című tanulmánya is a történelem hajnalát idézi, sőt „Nemzetiét” című könyve sem fukarkodik az emberiség archaikus korát idéző empirikus bizonyító anyaggal. A témaválasztást elsősorban mégsem Beöthy szubjektív intellektuális érdeklődése befolyásolta. Az evolucionizmus elvének meghonosodása a társadalomtudományban reflektorfénybe állította a társadalom-néprajzi kutatásokat, az archaikus kultúrák vizsgálatát. Ha ugyanis az emberiség története egy átfogó fejlődési folyamat alapján leírható, akkor elméleti szempontból döntő fontosságúvá válik a fejlődési folyamat kiindulópontjának meghatározása. Beöthy pedig már munkássága korábbi időszakában is, különösen a gazdaságilag fejlett és fejletlen országok közötti különbségek okait és leküzdésük módjait elemezve, foglalkoztatják az evolucionizmus egyes kérdései, így érthető, hogy a társadalomfejlődés problémájának komplexebb megismerésére törekszik. Ennek a törekvésnek a jegyében készíti el átfogó, kétkötetes „A társadalomfejlődés kezdetei” című munkáját, mely 1882- ben jelenik meg. A mű tényleg a kezdetekre koncentrál: az archaikus társadalom kialakulását, a főnöki hatalom kibontakozását, a kezdeti rokonsági rendszereket vizsgálja, rendkívül széles szakirodalmi és adatbázison. A társadalomnéprajzi kérdésekben úgyszintén járatos, de az elismerő szavakkal ugyancsak csínján bánó Pulszky Ágost írja a következő méltatást Beöthy munkájáról: „... ha nem magyarul, hanem bármely más nyelven jelent volna meg, kétségtelenül a tudomány ez ágának legjelentékenyebb termékei közé számíttatnék Európa-szerte.” De elismerően nyilatkozik róla a kor másik társadalom-néprajzosa, Lánczy Gyula éppúgy, mint a hazai társadalomtudomány egyik vezéregyénisége, Concha Győző. Az MTA pedig Marcibányi-jutalomban részesítette a munkát. A széleskörű elismerés azonban már nem inspirálhatta újabb munkálatokra Beöthyt, mivel a korabeli krónikás szerint „az utolsó években agybántalom tünetei mutatkoztak nála”. Egy nagyformátumú társadalomnéprajzi műve egyben tudományos munkásságának betetőzése is volt. Még ötven éves sem volt, amikor 1886-ban Budapesten meghalt. A sors furcsa játéka, hogy az a Beöthy Leó, aki tudományos tevékenységének tetemes részét a kedvezőtlenebb adottságú nemzetek felzárkózási esélyei tárgyalásának szentelte, saját életútját tekintve szintén hasonló problémákkal szembesült. A polgári értékrendet tükröző „self made man” sikerei pedig nemcsak e törekvés