Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
alapul a kép hatása, csak az élő és a tárgyi világnak, hatására bekövetkező, mozgása révén válik szemlélhetővé. Hasonló eljárásra bukkanunk az Eszmélet első versében, ahol a levelek nem kipattannak a rügyből, hanem lepkeként rászállnak az ágakra, vagy a Ritkds erdő alatt-ban, ahol szél nem magával sodorja, hanem fogva tartja a hulló leveleket, s egy imaginárius fésűnek kell azokat kifésülnie belőle. A világnak ez az újrateremtése nem a költői alkotóerők öncélú érvényesítésének eredménye. Az elmondottakból következőleg már a tiszta személődés, azaz a tér egy bizonyos pontját elfoglaló én szintjén is egy sajátos ellentmondást fedezhetünk föl. A látványt a maga pillanatnyiságában állítja elénk a költő: egy darázs röpül be a látómezőbe, körüldongja a szemlélődőt, majd egy vadrózsára telepszik. Az impresszió frissességéhez mérten azonban a táj fölötti meditáció irreálisan sokáig tart: nem kevésbé friss látványelemek idézik föl a gólyahírrel teli rétet, majd a szél kergette ördögszekeret, végül a kibontakozó vihart. Ez csak akkor lehetséges, ha a szemlélő egy világszem, aki nagy időközt képes folyamatosan végigtekinteni, vagy pedig a vers diszkontinuus képek sorából utólagosan van eggyéolvasztva úgy, hogy a hegeket, varratokat a költő tökéletesen eltűnteti. Vagy pedig tényleges látványnak csak a fentebb felidézett jelenet tekinthető a darázzsal és a vadrózsával, s a gólyahíres rét emlékezet-beli jellege és az ördögszekér-kép anticipációs természete van kiszűrve a versből. A szemléleti ellentmondásra akkor kapunk magyarázatot, ha azt egy új síkra tereljük át. Korábban szellemből újjászületett tájként írtuk le a versbeli panorámát. Azaz a kép, amely elénk tárul egyszerre szemlélet és megfontolás tárgya. Egyszerre valóságos és elgondolt, egyszerre kiterjedt és jelentéssel bíró. Az „Ily gyorsan betelik nyaram” (korábbi változatban: „Ily gyorsan múlik el nyaram”) sorban immár nem az én-t látjuk belefoglalva egy nyári tájrészletbe, hanem a nyarat rendeljük hozzá a sorson meditáló szubjektumhoz. Valaminek az elmúlásáról vagy beteljesüléséről van tehát szó a versben, amit a költő reális és plasztikus nyári képekből komponált, alig észrevehetően irreális tájjal: az eszmélkedő én-be felemelt realitással szemléltet. Tárgyiasság és szubjektivizmus, leírás és jelentésre irányultság termékeny ellentmondásáról, eldöntetlenségéről, tudatos lebegtetéséről van szó, amely a harmincas évek nagy verstablóit: az Elégiát, a Külvárosi éjt, a Téli éjszakát is jellemezni fogja. A vers allegorikusán megfejthetetlen jelentéséhez akkor kerülünk közelebb, ha válaszolni tudunk arra a kérdésre: mi az, ami itt elmúlik? mi az, ami itt betelik? A pontos jelentés-megfejtés már csak azért is reménytelen, mert három különböző időpontban maga a költő is három markánsan különböző irányba tereli az értelemkeresést. A Makói Friss Újságban közölt első változatban a vers pointe-ja így hangzik: „egy pillanat és odavan / amit egy nemzedék remél.” Azaz a tavaszi idill mélyén valamilyen, az ifjúkor reményeit(egyéni életterveket? kollektív reformszándékokat?) elpusztító katasztrófa esélye sejlik föl. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben olvasható megoldás kevésbé fogalmi, 4
