Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
reflexiója van csupán, amikor „pipogya stréberének nevezi azokat, akik kijönnek az akasztáshoz. Ez ugyan a szóban forgó eseménytől való elhatárolódást jelezné, de az elbeszélő nyilván jelen van, ugyanakkor semmi sem tudható arról, hogy milyen minőségben. A narrátor nem bontja ki, nem vállalja következetesen az azonosulás szálát sem, amely a fenti idézet értékelő megjegyzésébe beleértendő, vagyis az elbeszélői viszonyt ellentmondásosnak, legalábbis problematikusnak nevezhetjük. A narráció sajátossága az is, hogy a szöveg mélyén - az első bekezdéstől az utolsóig - lépten-nyomon mondatok közti, illetve mondaton belüli ellentétek teremtenek feszültséget. Ezek egy része valami várhatóan bekövetkezőnek a tagadását jelenti: „Holló őrnagy ....is távol maradt, pedig mostanáig minden kivégzésen megjelent...” „Ez az asszony még elég fiatal volt,...mégsem szólt egy panaszló szót sem.” A tizedes „úgy állt hogy észrevétesse a.... duzzanatokat.” „Friedrich doktor azonban elfordult tőle...” „A német altiszt intett a kislánynak, hogy menjen ki a képből, de az nem mozdult...” Ezek a kontrasztok azt a benyomást keltik az olvasóban, mintha minden másképp lenne, mint ahogy lennie kellene. Mindez a helyzet szokatlanságát és újfent az elbeszélői értékszerkezet bizonytalanságát jelzi. Feltűnő az utolsó bekezdésben a nevek és rendfokozatok jegyzőkönyvszerű felsorolása, mintha az elbeszélő tudatosan dokumentálna. Mintha egy fénykép alapján rekonstruálna egy eseményt, azonosítaná annak résztvevőit. (Gondoljunk a cikluscímre is!) A szituáció „matematikai képletét” tehát maga a fotó rögzíti könyörtelen és megfellebbezhetetlen objektivitással. Nem számokkal, hanem egy képi alakzattal - figurák, mozdulatok, arckifejezések kompozíciójának nyelvén - modellszerűen jeleníti meg egy tragikus történelmi helyzet groteszk bonyolultságát. Ezen a fényképen az utolsó bekezdés első mondata szerint az orosz kislányon kívül csak a névvel is megnevezett magyarok láthatók: „...Ecetes Márton hajtó, Bíró Elek szolgálatvezető őrmester, doktor Friedrich Tibor orvoszászlós s egy Koszta István nevű tizedes, civilben az Arany Bika Szálló söntésének csaposa, aki a furunkulusai miatt már többször kérte, hogy utalják be egy hátországi kórházba”. A novella leghosszabb mondatában a Koszta Istvánról szóló részlet igazi mini-portré, regény-csíra, amelyből akár a második világháborús magyar részvételt is meg lehetne írni... Nem 13
